Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdán Tiranába látogat Kövér László

Kétnapos hivatalos látogatásra Tiranába utazik szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke kedden az MTI-vel.


Dátum: 2011-03-29 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:05.663715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házelnök szerdán tárgyal albán kollégájával, Jozefina Topalli Cobával, továbbá megbeszélést folytat Edmond Haxhinasto külügyminiszterrel és Sali Berisha miniszterelnökkel is. Csütörtökön Bamir Topi köztársasági elnökkel találkozik Kövér László.

Magyar házelnök utoljára 2006 decemberében járt Tiranában, akkor Szili Katalin folytatott megbeszéléseket az albán fővárosban. Jozefina Topalli Coba pedig 2008 szeptemberében látogatott Budapestre.

Bamir Topi albán köztársasági elnök idén márciusban tárgyalt vendéglátójával, Schmitt Pál államfővel. A budapesti megbeszélések után a magyar köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország támogatja, hogy Albánia még az idén az unió tagjelölt állama legyen. NATO-tagországként Albánia jelentős mértékben hozzájárul az egész nyugat-balkáni régió biztonságához - mondta Schmitt Pál. Bamir Topi köszönetét fejezte ki azért a támogatásért, amelyet Magyarország eddig is nyújtott országa euroatlanti integrációjához. Albánia folytatni fogja a demokratikus reformokat, és minden elvárásnak meg kíván felelni az európai uniós integráció érdekében - jelentette ki.

Brüsszel tavaly nem volt hajlandó tagjelölti státust adni Tiranának, jelezve, hogy előbb fel kell számolnia a korrupciót, valódi demokratikus kultúrát kell teremtenie, és meg kell szilárdítania a jogállamiságot.

Kapcsolódó elemek