Budai: 800 milliós kár érhette az államot
Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügyéhez hasonló további húsz gyanús ügyletre derült fény a honvédelmi tárcánál a 2002-2010 közötti időszakból - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Parlament Honvédelmi és rendészeti bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati tevékenységét vizsgáló albizottságának keddi ülésén. A volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc is megjelent a grémium előtt. Az MSZP-s politikus etikusnak tartja, hogy egykori államtitkára, Fapál László harmadáron vehette meg a szolgálati lakását. Az albizottság elnöke, Csampa Zsolt az ülés végén bejelentette, hogy az elhangzottak miatt megint a legfőbb ügyészhez fordul. Tekintse meg a bizottsági ülésen készült képeket!
Dátum: 2011-03-29 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:09.091358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánybiztos kiemelte: az elidegenített ingatlanok vevői közt egykori miniszteri biztosok, volt államtitkárok és magas beosztású katonai vezetők vannak. Hozzátette: az ingatlanok valós forgalmi értéke összesen mintegy 1,113 milliárd forint lehet, ennek ellenére a tárcához mindössze 315 millió forint folyt be az ingatlaneladásokból. Ez azt jelenti, hogy az államot majd 800 millió forint kár érhette.
Közölte azt is: a Fapál László volt helyettes államtitkár ügyében tett feljelentéshez csatolta Gömbös János volt kormánybiztos ingatlanértékesítésének ügyét, mert álláspontja szerint ebben az esetben is felmerül a bűncselekmény gyanúja. A miniszteri biztos részére 30 millió forintért vették meg a szóban forgó ingatlant, amelyen nagy értékű felújítást végeztek. A 19 millió forintos felújítást követően a miniszteri biztos részére 8,5 millió forintért értékesítették a lakást - ismertette.
A kormánybiztos feltette a kérdést: vajon mi indokolhatta azt, hogy egy nagy értékű ingatlant, hatalmas összegért felújítsanak, majd a töredékárért továbbértékesítsenek. További kérdés Budai szerint, hogy egyáltalán indokoltak voltak-e a nagy értékű felújítások, illetve mely cég és milyen módon nyerhette el e munkák elvégzésének jogát.
Juhász szerint etikus
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, aki a korábbi alkalmakkal ellentétben most megjelent az albizottság ülésén, "kreált" ügyeknek nevezte a jelenleg nagy sajtóvisszhangot keltő ingatlanügyeket. Az MSZP-s politikus kifejtette: etikusnak tartja, hogy egykori államtitkára, Fapál László harmadáron vehette meg szolgálati lakását.
Továbbá kijelentette, az ingatlanokat nem áron alul adták el. Minden esetben a "szolgálati érdek és a vagyonnal való ésszerű gazdálkodás" elve mentén cselekedtek. Ezzel összefüggésben a volt honvédelmi miniszter elutasította azt az állítást is, hogy vagyonvesztés érte volna az államot az ingatlanügyekben.
Kijelentését azzal indokolta, hogy a tárca a rendszerváltást megelőző időszakban jelentős lakóingatlan-vagyonnal rendelkezett, amit 1990 után fokozatosan értékesítettek, csökkentve a HM kiadásait. Juhász szerint az ő minisztersége idején történt eladások e sorba beillenek, a mindenkori lakásrendeletnek megfelelően zajlottak az ügyletek.
Ugyanakkor a bizottság elnöke, Csampa Zsolt többször felhívta a figyelmet arra, hogy a nevezett rendelet Juhász miniszterségi ideje alatt tizenháromszor változott. Erre azt felelte az ex-miniszter, hogy nem volt rálátása a tárcánál folyó rendeletalkotási folyamatra.
Hasonló módon védekezett, amikor a Gömbös János szolgálati lakásán mintegy 19 millió forint értékű felújítási munkálatokról kérdezték, mondván: a műszaki és pénzügyi tartalommal neki, mint miniszternek nem kellett tisztában lenni. Hozzátette: természetes volt számára, hogy megbízott a tárca apparátusában, amely a kiutalásokat elbírálta, vagy a felújításokat előzetesen engedélyezte.
Csampa Zsolt bizottsági elnök azon kérdésére, mely szerint volt olyan rendeletmódosítás, amely csak 2-4 hónapig volt életben, - ami felveti annak gyanúját, hogy egyes honvédségi vezetőkre szabták át a jogszabályt -, Juhász úgy reagált: minden bizonnyal a tárcánál tapasztalható működési zavarok indokolták a módosításokat, mint ahogy ez más jogszabályok esetén is történni szokott.
A bizottság elnöke az ülés végén bejelentette: az elhangzottak miatt ismét a legfőbb ügyészhez fordul.