Közlemény: ez túlmegy minden határon!
Megvan annak a diszkrét bája, amikor a szélsőjobbos "sajtó" értesüléseit, a szélsőbalos "sajtó" veszi át, amikor az "egyenlitö.blog.hu" a "kuruc.info" anyagaira hivatkozik - írja közleményében a Fidesz.
Dátum: 2011-03-29 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:15.942659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy jóérzésű ember - ahogy azt teszi egy Török Zsolt-közlemény olvasása közben - legyint egyet és megállapítja, hogy "összenő, ami összetartozik". A Németh Gábor ifjú szocialista blogger szerkesztette "egyenlitö.blog.hu" azonban átlépett egy határt. Miközben a blog számos bejegyzésében a magyar sajtószabadságot temeti és a "sajtót erős korlátok közé szorító médiatörvényt" próbálja félremagyarázni, addig az nem zavarja a "szerkesztőket", hogy immáron 3 napja egy olyan hozzászólás olvasható portáljukon, amely Papcsák Ferenc országgyűlési képviselő és zuglói polgármester, valamint családjának(!) meggyilkolására buzdít. Az ifjú szocialista Németh Gábor internetes próbálkozását persze nem lehet komolyan venni, a Magyar Szocialista Pártért dolgozó fiatal elődjei, - akik jelenleg bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt vannak börtönben - ugyanis magasra tették a mércét.
A Fidesz mégis arra kéri Németh Gábort, hogy jobb híján határolódjon el saját magától! Aki ugyanis eltűri, hogy egy általa szerkesztett internetes felületen ilyen, gyilkosságra uszító felhívás szerepelhessen, az nyilván alkalmatlan és méltatlan arra, hogy a közéletben bármilyen szerepet is vállaljon.
Az üggyel kapcsolatban természetesen a Magyar Szocialista Párt és a Societas elhatárolódását is elvárjuk, a fent említett "főszerkesztő" ugyanis korábban a szocialista párt fiókintézetének vezető politikusa volt... - vagy még jelenleg is az?!