Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Merre tart a jobboldal?

Boross Péter volt miniszterelnök, MDF-es politikus és Stumpf István politológus, volt kancelláriaminiszter egyaránt a nem szélsőséges jobboldali politikai erők összefogásában látja a 2006-os választási sikerük zálogát.


Dátum: 2003-06-04 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:43.984420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pénzügykutató Klub Merre tart a jobboldal? című szerdai budapesti rendezvényén Boross Péter úgy fogalmazott, a magyar jobboldal jövője egy parolázó viszony.

A Magyar Demokrata Fórum politikusa hangsúlyozta: a magyar jobboldal történelmi hagyománya szerint nem tekinthető taktikai kérdésnek az, hogy a baloldaltól, illetve a jobboldalon "előtérbe kerülő kóros eszméktől" elhatárolódjanak.

Stumpf István álláspontja szerint sok múlik azon, hogy képes-e a jobboldal olyan közösen kialakított stratégiát menedzselni, amelynek centrumában a Fidesz áll, és jobbközép erőként együtt tud működni a tőle balra álló MDF-fel és a jobbra lévő Jobbik Magyarországért Mozgalommal.

- Van esély arra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a radikális jobboldal értékvilágát megjelenítve, civilizált módon képviselve, felajánlja erejét a jobbközép pátoknak - jelentette ki az Orbán-kormány kancelláriaminisztere.

Véleménye szerint a Fidesz feladta azt a korábbi stratégiáját, hogy csak akkor lehet erős párt, ha tőle jobbra már nem létezik politikai erő.

Stumpf István - a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárt, és a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja legutóbbi választási szereplésére utalva - történelmi tettnek tartja, hogy a Fidesz hozzájárult ahhoz: populista és nagyon radikális jobboldali erők már nincsenek a parlamentben.

Kiemelte, hogy a 2002-es választási vereség után a jobboldal lényegesen szervezettebb, egységesebb és erősebb, mint amilyen az 1994-es fiaskó után volt. Hozzátette, hogy a jelenlegi jobboldal meghatározó parlamenti erő, karizmatikus vezetője van, komoly a társadalmi beágyazottsága, erős a civil háttere és Közép-Európa legerősebb polgári formációja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek