Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Trianon-megemlékezés Debrecenben

A trianoni békeszerződés igazságtalansága mindenki számára nyilvánvaló volt, aki ismerte a polgárok és elismerte a nemzetek önrendelkezési jogát - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a hajdúvárosi Magyar Fájdalom szobránál rendezett trianoni megemlékezésen.


Dátum: 2003-06-04 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:44.274321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus a rendszerváltás utáni időszak első jelentős lépésének nevezte Trianon megítélésében, amikor Antall József kijelentette, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Kósa Lajos emlékeztetett: a második jelentős lépés a kedvezménytörvény megalkotása és parlamenti elfogadása volt.

A fideszes politikus kijelentette: a kedvezménytörvény ellehetetlenítésére vonatkozó törekvések nem fognak sikerülni, "az elért eredményekből nem fogunk visszalépni".

A politikus utalt rá, hogy a kedvezménytörvény eredeti célja a kisebbségi magyarság állami megsegítése volt az oktatás, a kultúra területén. - Most a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) módosított új törvénnyel ez nem valósítható meg - fűzte hozzá.

Kijelentette: nem véletlenek ezek a módosítások, ugyanis a Medgyessy-kormány a kedvezménytörvény felszámolására törekszik.

Hangsúlyozta, hogy a magyar identitást megerősítő kedvezménytörvényt egyszerű segélyezési törvénnyé degradálta a Medgyessy-kormány. - Ezt nem fogadhatjuk el, a nemzeti identitás megőrzéséből nem engedünk - hangoztatta Kósa Lajos.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek