Elvtársi hálózatok a nemzetközi szervezett bűnözésben
A néppárti frakció három közép-európai EP-képviselője, Tőkés László, Sandra Kalniete és Milan Zver "Mit tudnak az európai fiatalok a totalitarizmusról?" címmel közmeghallgatást rendezett tegnap az Európai Parlamentben. Meghívott előadóként Hankiss Ágnes, fideszes EP-képviselő a kommunista rendszerből megörökölt pártállami hálózatok és a nemzetközi szervezett bűnözés összefonódását vizsgálta.
Dátum: 2011-03-30 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:24.740837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A néppárti politikus előadásában bemutatta, hogy a rendszerváltás után hogyan fonódtak össze - korábbi kapcsolataikat és információikat hasznosítva - a magyar és az egykori szovjet kommunista titkosszolgálatok és pártelitek emberei, valamint, hogy ezek a "spontán" privatizációk során kiépülő "elvtársi" hálózatok hogyan találtak gyümölcsöző terepre a magyarországi orosz és oroszajkú szervezett bűnözésben. Ezek a kommunista titkosszolgálatokban gyökerező üzleti és bűnözői körök első időkben az illegális fegyverkereskedelemben találták meg érdekeltségeiket, később az energiaszektor lett a fő vadászterület. A következő szakaszban kiépülnek a pénzmosás különböző technikái, és ekkor már a fő erőfeszítéseik arra irányulnak, hogy beépüljenek a gazdasági és politikai elitbe, a csatlakozni készülő országokat mintegy ugródeszkaként használva pozíciókra tegyenek szert az Európai Unióban és a NATO-ban, gyakran egyesületek és non-profit szervezetek álcájában.
Hankiss Ágnes példaként utalt olyan szocialista politikusra, akit a korabeli dokumentumok tanúsága szerint az akkori III/III-as csoportfőnökség bízott meg ilyen célú cég létrehozásával és aki ma egyike azoknak, aki a legharsányabban támadják a magyar kormányt és a magyar soros elnökséget. Előadása végén a fideszes európai parlamenti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-nak nem ártana szembenézni ezekkel a rejtett hálózatokkal és a bennük rejlő veszélyekkel. Kiemelte, hogy az Oroszországgal történő dialógus és partneri viszony kialakításának is ez volna a kívánatos feltétele.