Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics Tibor külföldön is népszerű

Módszeres miniszter címmel közölt portrét Navracsics Tiborról csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című hetilap.


Dátum: 2011-03-31 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:39.541262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kizárólag európai uniós ügyekkel foglalkozó, de az EU-intézményektől független újság emlékeztetett arra, hogy a közigazgatási és igazságügyi minisztert kinevezésekor úgy üdvözölték, mint hozzáértő, gyakorlati szakembert, aki "biztosítani fogja a radikális kormányprogram gördülékeny megvalósítását". A cikk szerint az, hogy Navracsics egy széles illetékességi körű tárca élére került, Orbán Viktor miniszterelnök beléje vetett bizalmát jelzi. A tárca a korábbi igazságügyi minisztérium és a miniszterelnöki hivatal feladatait egyaránt ellátja, hozzá tartozik a közigazgatási reform és a kormányzati kommunikáció.

Navracsics Tiboré a feladat, hogy a kormány mindennapi munkájának gördülékenységéről gondoskodjon - szögezte le a European Voice, utalva arra, hogy a miniszter kiváló angolságának és üzletember-stílusú fellépésének köszönhetően külföldön is népszerű. A lap ismertette a miniszterelnök-helyettes politikai karrierjét is, és emlékeztetett arra, hogy 2006 és 2010 között már frakcióvezető volt. Ebből az időszakból egyebek között azt emelte ki, hogy mivel a Fidesz-képviselők Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök beszédei alatt rendszeresen kivonultak a Parlamentből, Navracsics Tibornak kellett képviselnie a pártot.

Kapcsolódó elemek