Kimagaslóan jó az ország finanszírozási képessége
A piaci konszenzusnál ugyan magasabb lett a folyó fizetési mérleg többlete tavaly az utolsó negyedévben, de nagy meglepetést nem okozott, az MTI által megkérdezett elemzők kimagaslóan jónak nevezték az ország finanszírozási képességét, amely az idén is megmarad, jelentős támaszt nyújtva a forint árfolyamának.
Dátum: 2011-03-31 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:40.633093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MNB csütörtöki közlése szerint a folyó fizetési mérleg 366 millió eurós többlettel zárt tavaly a negyedik negyedévben, több mint a duplája lett az elemzők által várt 180 millió eurónak. Az éves többlet 2,031 milliárd euró volt a 2009-es 332 millió euró után. A tavalyelőtti adatot több mint 700 millió euróval javította az MNB. A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség az utolsó negyedévben a szezonális hatások kiszűrésével a negyedéves GDP 4,1 százaléka volt.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a negyedéves többlet ugyan magasabb lett a vártnál, de a KSH korábbi adataiból jól látszott az áru és szolgáltatásmérleg többletének növekedése. Azt is jó hírnek nevezte az elemző, hogy az MNB a 2009-es folyó fizetési mérleg egyenlegét hiányról többletre javította. Különösen kedvezőnek nevezte a magas külső finanszírozási képességet, amely mellett tőkebeáramlás is van, így az ország bruttó és nettó államadóssága csökken.
Suppan Gergely szerint a folyó fizetési mérleg többlete csökkenni fog az idén, de még így is 1 milliárd euró körüli szufficittel zárhat. Az áruk és szolgáltatások egyenlege lassulva, de tovább javul, és nő a jövedelemkiáramlás is. Ugyanakkor az EU-s transzferek is bővülnek - tette hozzá. A külső finanszírozási képesség ezért Suppan Gergely szerint akár 3,5 milliárd euró is lehet, ez a 2 milliárd euró körüli közvetlen működőtőke beáramlással már az 5 milliárd eurót is meghaladja. A magánnyugdíjpénztári befektetések repatriálása pedig a portfolió-egyenleget javítja majd, jelentős forint keresletet generálhat és növeli az MNB devizatartalékait is. Ez "óriási" támaszt jelenthet a forintnak, jelentősen csökkentheti az árfolyam sebezhetőségét.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője is arra számít, hogy a folyó finanszírozási mérleg többlete 900 millió euró körülire csökken. Hangsúlyozta azonban, hogy ez nem drámai változás, sokkal inkább egészséges folyamatok eredménye, hiszen az import növekedését, a belső fogyasztás bővülését is jelenti. Megemlítette, hogy az EU-s forrásoknak köszönhetően a finanszírozási képesség továbbra is jelentős marad. Az elemző szerint 2012-ben zárhat ismét hiánnyal a mérleg.
Londoni elemzők: erőteljes a magyar külső finanszírozási helyzet
"Erőteljesnek" minősítették Magyarország nettó külső finanszírozási pozícióját londoni felzárkózó piaci elemzők a tavalyi folyómérleg-adatok csütörtöki ismertetése utáni kommentárjaikban. A csütörtöki londoni kereskedésben, az adatközlés után többhavi mélypontra süllyedt a magyar államadósság-törlesztés kockázatának biztosítási díja, jelezve a magyar törlesztéskockázat javuló piaci megítélését.
A folyó fizetési mérleg adatismertetése után az RBC Capital Markets globális befektetési csoport londoni részlegének felzárkózó piaci elemzői kiemelték, hogy a belső kereslet gyengesége és a Németországba irányuló export meredek fellendülése jelentősen javította Magyarország külső fizetési helyzetét. Az RBC elemzői felidézték, hogy még 2008-ban is a magyar hazai össztermék (GDP) 7 százaléka feletti hiánnyal zárt a folyómérleg-egyenleg, a tavalyi plusz pedig a GDP-érték 2,1 százalékával egyenlő. A ház erőteljesnek nevezte Magyarország nettó külső finanszírozási pozícióját - vagyis a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együtt számolt egyenlegét -, és ez az RBC londoni elemzői szerint középtávon támogatást nyújt a forintárfolyamnak.
A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői csütörtöki kommentárjukban közölték, hogy az idén a tavalyinál kisebb, a GDP arányában 1,2 százalék körüli folyómérleg-többletet várnak, de ez is fél százalékponttal magasabb a ház által korábban prognosztizált idei plusznál. A JP Morgan elemzői szerint a vállalati szektor javuló eredményei várhatóan a jövedelemmérleg deficitjének további szélesedését okozzák, de ez a korábban vártnál valószínűleg kisebb mértékű lesz, tekintettel az egyes szektorokra kirótt különadókra. A ház szerint a legutóbbi inflációs adatok arra vallanak, hogy a vállalatok ezeket az adókat nem hárították tovább a fogyasztókra. A JP Morgan londoni elemzői 2012-re is magyarországi folyómérleg-többleteket jósoltak csütörtöki kommentárjukban, kiemelve, hogy addigra beindul az új beruházásokkal létrejövő autóipari üzemekben a termelés és az export.
A folyómérleg-adatok csütörtöki közlése után többhavi mélypontra süllyedt Londonban a magyar államadósság-törlesztés kockázatának biztosítási díja. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása a csütörtöki londoni kereskedésben 255 bázispont környékén mozgott. A múlt hét elején 280 bázispont körüli, az év elején pedig még 400 bázisponthoz közeli magyar CDS-árazásokat mértek a londoni piacon, vagyis másfél hét alatt 25 ezer euróval, az idei első negyedévben pedig csaknem 145 ezer euróval lett olcsóbb az egységnyi összegű magyar államadósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak díja.
A csütörtökre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára biztosítási tranzakciókat kínáló piaci szereplők most 255 ezer euró körüli éves díjat kérnek középárfolyamon a befektetőktől minden 10 millió euró magyar államadósság után az irányadó ötéves futamidőre, a múlt héten felszámított 280 ezer, illetve az év eleji csaknem 400 ezer euró helyett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a piac az euróövezeti tag Görögországot jelenleg négyszer kockázatosabb szuverén adósnak tartja, mint Magyarországot, a görög CDS-kontraktusok díjszabása ugyanis csütörtökön ezer bázispont felett mozgott.