Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi néptáncfesztivál Székesfehérvárott

Magyar együttesek mellett hét külföldi néptánccsoport mutatkozik be a Királyi napok - VIII. nemzetközi néptáncfesztiválon, amelyet augusztus 15-20. között rendeznek Székesfehérvárott - tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit szerdán.


Dátum: 2003-06-05 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:45.504111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Botos József, a házigazda Alba Regia Táncegyesület elnöke, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy az idén bolgár, horvát, finn, indiai, török, orosz és spanyol együttes érkezik a fesztiválra.

Az együttesek augusztus 15-én nyitógálán mutatkoznak be, majd öt nappal később nagyszabású záró programmal búcsúznak.

A Városháza téren felállított szabadtéri színpadon esténként két-két együttes ad majd műsort, éjszaka pedig táncházba várják a táncosok a közönséget.

Az ott bemutatkozó együttesek nemcsak országuk néptánc kincséből, hanem gasztronómiájából is ízelítőt adnak, s egy-egy jellegzetes nemzeti étellel kínálják majd a résztvevőket.

A fesztivál megrendezését a székesfehérvári önkormányzat 11 millió forinttal támogatja - hangzott el a sajtótájékoztatón.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek