Pünkösdi szezonnyitó Siófokon
A pünkösdi ünnepekhez kapcsolódóan vitorlás klubház avatásával veszi kezdetét az idegenforgalmi szezon Siófokon - tájékoztatott Nagy István, a városi önkormányzat sajtószóvivője.
Dátum: 2003-06-05 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:46.086996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programokat ismertetve elmondta: a pénteki kikötőbeli esemény után este gálaműsor szórakoztatja a város vendégeit a művelődési központban; e rendezvényen választják meg a magyar tenger vidékének legszebb ifjú hölgyei közül a Balaton Lányát. Szombaton a kikötői színpadon tartják a hagyományos idénynyitó ünnepséget. A nap folyamán veterán motorok, menettáncosok felvonulását, fúvósok és mazsorettek műsorát, este a Budapest Ragtime Band hangversenyét élvezhetik a siófokiak és vendégeik. Ugyancsak szombaton avatják Feleki Kamill-emléktábláját, s e napon adják át a Kálmán Imre-emlékérmet. Vasárnap a fövenyfürdőben új játszótér nyílik, a művelődési központban operett-műsort láthat a közönség, este utcabállal, majd tűzijátékkal zárul a nap a kikötőben. Pünkösd hétfőn a Szent Lőrinc-templomban három helyi énekkar közös hangversenyét hallhatják a kórusmuzsika kedvelői, majd este a kikötőben lézerjátékkal zárul a négynapos siófoki eseménysorozat.
MTI - fidesz.hu