A család a jövő záloga
Az uniós tagállamok demográfiai és családügyekért felelős minisztereinek informális ülése előtt adott nyilatkozatában a magyar tárcavezető hangsúlyozta: a népesség fogyása a legtöbb uniós tagállamnak problémát okoz, és már Magyarországon is tízmillió alá csökkent a lakosok száma.
Dátum: 2011-04-01 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:54.033138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek oka egyebek mellett az lehet, hogy a fiataloknak terhet jelent a gyermekvállalás, inkább a "jelen lehetőségeire", köztük a szakmai pályafutásukra összpontosítanak, mert nincsenek kényszerhelyzetben, hogy komolyan foglalkozzanak a jövővel - mondta.
Gödöllői tanácskozásukon az uniós miniszterek tárgyalnak az EU-ban tapasztalható demográfiai trendekről, a versenyképességet ösztönző EU 2020 stratégiáról, a tagállamok családpolitikai együttműködésének erősítéséről és a családpolitika népesedési folyamatokra gyakorolt hatásáról. A miniszterek megvitatják az európai demográfiai trendeket, az uniós intézkedések lehetőségeit, kiemelt figyelmet fordítva a munka és a családi élet összeegyeztetésére. A magyar elnökség kezdeményezi, hogy a 2014-es évet a családok európai évének nyilvánítsa az EU.