Velencei Biennálé - Nefertiti teste a magyar pavilonban
Egyetlen szobrot mutatnak be az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában: a Kis Varsó elnevezésű művészeti csoport két tagja, Gálik András és Havas Bálint az egyiptomi királyné, Nefertiti mellszobrához alkotott "testet" - közölte a biennálé magyar nemzeti biztosa a kiállításról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-06-05 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:46.394367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fabényi Júlia nemzeti biztos, a Műcsarnok főigazgatója "nagy kísérletnek" nevezte az ez évi magyar szereplést a jövő hét végén megnyíló biennálén.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar szereplés koordinálására kiírt kurátori pályázatot Petrányi Zsolt nyerte el, aki nem csak szellemi ösztönzőként segítette a két művészt, hanem kreatív alkotóként is részvett a szobortest elkészítésében.
Fabényi Júlia szerint a Kis Varsó "tökéletes testet alkotott" a berlini Egyiptomi Múzeumban őrzött ókori női mellszoborhoz.
A sajtótájékoztatón levetített - a testalkotó munka során készített - felvételek szerint Nefertiti (Nofretete) több ezer éves mellszobrát rövid időre egybeillesztették a bronztesttel nemrégiben Berlinben.
A biennálén ezt a felvételt mutatják majd be a szobortest mellett, mivel az Egyiptomi Múzeumban őrzött műalkotást nem lehet elmozdítani Berlinből.
Mint azt az idei velencei magyar szereplés sajtóreferense elmondta: a műkincset már csak azért sem lehet Németországból kivinni, mert Egyiptom és Németország között még mindig diplomáciai viták vannak arról, melyik államot illeti jogosan az alkotás.
Nofretete szobrának "kiegészítése" június közepétől november végéig lesz látható a magyar pavilonban; mint azt az alkotók a sajtótájékoztatón megjegyezték: még nem tudják, hogy a biennálé után mi lesz művűk sorsa, hová kerül az.
Annyi már biztosnak tűnik, hogy a berlini Egyiptomi Múzeum három hónapra szeretné kiállítani a bronztestet Nofretete mellszobra mellett - hangzott el.
Gálik András és Havas Bálint azt vallja: alkotásukkal Nofretete, a hatgyermekes asszony és az "örök nő" személyiségét teremtették újra.
MTI - fidesz.hu