A baloldali aknamunka ellenére is sikeres a magyar elnökség
A váratlan nemzetközi események és a baloldal lejárató kampányai ellenére is sikeres a félidejéhez érkező magyar uniós elnökség - olvasható a Magyar Néppárti Képviselőcsoport pénteki közleményében. A januárban megfogalmazott célkitűzések egy része teljesült, míg más ügyekben jó ütemben haladnak az egyeztetések.
Dátum: 2011-04-01 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:24:56.865658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, jelentős sikerként könyvelhető el, hogy a Tanácsban nemrégiben megszületett az elvi egyetértés a gazdasági kormányzást megerősítő jogszabálycsomagról. Várhatóan az Európai Parlament is jóváhagyja majd a terveket, amelyek jelentősen javíthatják az európai gazdaság versenyképességét. Szintén jelentős előrelépés, hogy a februári budapesti csúcstalálkozón a tagállamok elhatározták, megerősítik az uniós energiapiacot. Ez a megállapodás nemcsak elviselhetőbb árakat, hanem biztonságosabb energiaellátást eredményezhet a jövőben.
A közlemény szerint Magyarország számára kulcsfontosságú eredmény, hogy a mezőgazdasági miniszterek elkötelezték magukat a közös agrárpolitika fenntartása mellett. Ez összhangban van a magyar gazdák érdekeivel. Nem feledkezhetünk meg a kohéziós politika kapcsán elért elvi egyetértésről sem. A kohéziós politika EU 2020 stratégiához kötése garanciát jelent arra, hogy ezek a jelentős fejlesztési források a jövőben is rendelkezésre álljanak. Az elnökségi törekvések elismerése abból is látszik, hogy Farkas Ádám személyében magyar szakembert neveztek ki az európai bankfelügyeleti intézmény élére.
Az eddigi eredmények mellett más ügyekben is jó esély van a megegyezésre. Még az elnökségi félév alatt elfogadhatják a Duna Régió Stratégiát. Az Európai Romastratégia várható elfogadásával pedig uniós szinten indulhatnak programok az europai romák felzárkóztatásáért.
"Meggyőződésünk, hogy a magyar elnökség sikere az ország sikere. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport az Európai Parlamentben továbbra is aktívan dolgozik Európa és hazánk jövőjét meghatározó kompromisszumok megszületéséért" - zárul a közlemény.
Kiadó: Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament