Szocialista múlt: nyomozás indult Miskolcon
Nyomozást rendelt el az ügyészség azt követően, hogy Miskolc polgármestere feljelentést tett 74 ügyben hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2011-04-01 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:02.278567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Legfőbb Ügyészség egyetértett azzal, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség elfogult lehet, ezért a feljelentéseket a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség hatáskörébe utalta, s a 74 feljelentést 67 ügyként kezeli - ismertette a szóvivő. Közölte azt is: a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a miskolci polgármester, Kriza Ákos (Fidesz) által március 9-én tett valamennyi feljelentést megalapozottnak találta, és valamennyi ügyben - ügyészi felügyelet mellett - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A szóvivő emlékeztetett arra: több bűncselekmény gyanúja merült fel az önkormányzatnál, az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél, illetve annak leányvállalatainál. A könyvvizsgálói jelentés, majd a jogi felülvizsgálat 6 milliárdos hiányt és kárt, továbbá közel 30 milliárdos kötelezettségvállalást tárt fel.
Kriza Ákos Budapesten, a Legfőbb Ügyészség előtt tartott március 9-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a város tulajdonában lévő, tizenegy vállalatot tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél visszaélések történtek, az okozott kár csaknem 6 milliárd forint. A feljelentésekben a volt MSZP-s polgármester, egy volt alpolgármester, a volt jegyző és a vállalatok korábbi vezetői is érintettek - tette hozzá.