Schröder Lódzban segítette az uniós kampányt
Nemcsak Lengyelországnak van szüksége Európára, hanem Európának is Lengyelországra - összes gazdasági és emberi lehetőségével, a lengyelek minden kreativitásával együtt - mondta Gerhard Schröder szerdán Lódzban.
Dátum: 2003-06-05 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:46.738334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német kancellár aznap délután a lengyelországi EU-népszavazási kampány támogatására érkezett a közép-lengyelországi iparvárosba, ahol Leszek Miller lengyel miniszterelnök várta őt. A két tárgyalóküldöttség gazdasági ügyekről és a hét végén esedékes referendumról cserélt eszmét.
A tárgyalások után rendezett közös sajtóértekezleten Schröder kiemelte, hogy az európai integráció eddig is békét és jólétet hozott a tagországoknak, és ez ezután is így lesz. Meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyelek többsége megérti ezt, és ennek megfelelően fog szavazni.
Miller aláhúzta, hogy a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok kiválóak. Elmondta, hogy Schröder vizitjével lezárul azoknak a vezető európai és a világ más részeiből érkezett államférfiaknak a látogatássorozata, akik a kampány időszakában érkeztek Lengyelországba, igyekezvén meggyőzni a lengyel választókat, hogy mondjanak igent a referendumon.
Schröder este a lódzi Nagy Színházban a lengyel kulturális, tudományos és üzleti élet képviselőivel, vajdasági és önkormányzati vezetőkkel találkozik; a nézőtéren helyet foglalnak a lódzi diákifjúság képviselői is.
Schröder és Miller ezután sétát tesznek Lódz belvárosában, majd a vajda vacsorát ad tiszteletükre.
MTI - fidesz.hu