Ebből is látható, hogy az MSZP milyen hiteles párt
A most előkerült szocialista alkotmánytervezet szövegéről a közigazgatási államtitkár elmondta: az MSZP koncepciójában az szerepel, hogy a parlament fogadja el az alkotmányt, és az alaptörvényt nem népszavazás erősíti meg, mint ahogy azt többször hangoztatták. Rétvári Bence kiemelte: a Fidesz ezzel szemben a nemzeti konzultációval erősíttette meg az új alaptörvény szövegét a választókkal.
Dátum: 2011-04-02 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:15.779417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2