Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeresen halad a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Lezárult a Társadalmi Megújulás Operatív Program(Támop) A felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése nevű projektjének első szakasza.


Dátum: 2011-04-03 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:18.959106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fejlesztési feladatokat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet végezte. A projekt célja olyan rendszer kidolgozása, amelynek segítségével a felsőoktatásba jelentkezők, illetve az ott tanulók másutt megszerzett ismereteit és képességeit mérik majd fel, illetve ezeket dokumentálják, értékelik.

A fejlesztők kiemelik, hogy ez az eljárás segíti a nem hagyományos hallgatói csoportok belépését a képzési programokba, és elkerülhetővé teszi a felesleges ismétléseket a tanulmányok során.

Két összegző kiadványban adták közre a szakmai eredményeket a fejlesztők, a kiadványt oktatáspolitikai döntéshozóknak, a felsőoktatási szektor és az intézmények vezetőinek, oktatóknak, a képzésszervezésben dolgozóknak ajánlják. Ugyanakkor a szakképzés, felnőttképzés, közoktatás fejlesztésében érdekelt szakembereknek is tanulságos lehet a projekt internetes oldaláról letölthető két kötet. A következő fejlesztési szakasz (2011-2013) tervezése már elkezdődött.

A kormányzat 2013-ra vállalta a fejlesztés lezárását, ezt a dátumot az uniós országok nagy része is követni igyekszik. A külföldi tapasztalatok szerint több évet vesz igénybe, amíg a felsőoktatás szereplői beillesztik saját képzési stratégiájukba, és minőségbiztosított eljárásokat vezetnek be.

Az Educatio Társadalmi Nonprofit Kft., a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet konzorciuma a Támop programon belül további területeken kíván hozzájárulni a hazai felsőoktatási rendszer minőségi fejlesztéséhez, egyebek mellett a diplomás pályakövető rendszerrel és az adattár-alapú vezetői információs rendszerrel.

Kapcsolódó elemek