A bukott kormányfő elszaladt a kérdések elől
Gyurcsány Ferenc kitart amellett, hogy nem ismerte korábban saját igazságügyminiszterének 2006-os kezdeményezését, a tervezetet állítása szerint az interneten olvasta el vasárnap. A Magyar Nemzet információi szerint több változat is készült az alaptörvényre, a népszavazás egyikben sem szerepel. A Fidesz-KDNP-kormány alkotmányozási folyamatát pedig épp emiatt támadják most a szocialisták.
Dátum: 2011-04-05 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:36.995586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Petrétei József-féle szocialista alkotmánytervezetet az egyik jogvédő szervezet kérte ki az akkori igazságügyi minisztériumtól. A dokumentumról a sajtóból értesültek, hiába fordultak a bírósághoz, végül nem kapták meg a titokban készült koncepció szövegét.
A sajtó széles körben adott hírt 2006-ban arról, hogy az igazságügyi tárcánál folyik az alkotmánytervezet írása, és sajtóinformációk alapján indítottuk meg azt a pert, amely a nyilvánosságra hozatalról szólt - mondta a hírTV-nek a Társaság a Szabadságjogokért elnöke, Dénes Balázs.
Megszüntették volna az ügyészi szervezet függetlenségét
Az alkotmánytervezetből a Magyar Nemzet információi szerint több változat is készült. Az egyik szerint az ügyészséget is a kormány alá rendelték volna. Az MSZP a 2010-es országgyűlési választások után éppen ezzel vádolta meg a Fidesz-KDNP-kormányt.
A Gyurcsány-Petrétei-tervezet is tartalmaz közpénzügyi fejezetet, igaz, nem az adósság csökkentését írja elő, hanem az adósság növelésének lehetséges mértékét. Az alkotmányozás ellen tiltakozó Gyurcsány Ferenc vasárnap azzal védekezett: nem ismerte igazságügyminiszterének alaptörvény-tervezetét.
Petrétei József 2005. január 2-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy el fogják kezdeni ezt a munkát. Jól látható, hogy itt egy viszonylag koordinált munka folyhatott a kormányzaton belül, ha ennek már sajtótájékoztatón is hangot adtak január elején - nyilatkozta a hírTV-nek Rétvári Bence államtitkár.
Hétfőre a volt miniszterelnök is elolvasta az interneten a kiszivárgott tervezetet. Ég és föld a két alkotmány! A szavak egyezősége nem vonja maga után a tartalom egyezőségét is - mondta a hírTV-nek hétfőn Gyurcsány Ferenc.
A szocialisták eddig azért is bírálták az új alaptörvény tervezetét, mert az hivatkozik a Szent Koronára, és azt az Országgyűlés fogadná el, nem pedig népszavazás erősítené meg. Csakhogy ezek a pontok megtalálhatók a Petrétei-féle alkotmánytervezetben is.
A volt miniszterelnököt az ellentmondásokról nem lehetett kérdezni. Gyurcsány Ferenc elszaladt a Hír TV mikrofonja elől. Az új alaptörvényről szóló részletes vitán ezúttal sem vettek részt a szocialisták a Parlamentben.