Az energiahivatal lefejezése a cél
Újabb független állami szervezet, a Magyar Energia Hivatal vezetője ellen indított támadást a kormányoldal. A Magyar Nemzet értesülései szerint az "akció" mögött az MSZP-hez kötődő energialobbi áll. Kaderják Pétert - akivel szemben a kabinet nem talált szakmai kifogásokat - egy, a gáztörvénybe bújtatott módosító javaslattal akarják eltávolítani székéből.
Dátum: 2003-06-05 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:49.400071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn szavazott az Országgyűlés az új gáztörvény módosító javaslatairól: a Magyar Energia Hivatal (MEH) jogállásával foglalkozó - már elfogadott - indítvány szerint a MEH elnökét és elnökhelyettesét a jövőben pályázat útján választják ki, s megbízatásuk hat évre szól. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a több diplomával rendelkező, nemzetközi elismertségnek örvendő jelenlegi elnököt, Kaderják Pétert, illetve helyettesét 2002 elején nevezték ki - hat évre. A Nemzet információi szerint az MSZP-s energialobbinak már a tavalyi választások óta folyamatosan útjában áll Kaderják.
A szakember leváltására korábban azt eszelték ki, hogy az elnöki poszt helyébe főigazgatót kreálnak. Ezt szintén az új gáztörvényen keresztül szerették volna elfogadtatni. Az elképzelés azonban meglehetősen nagy vihart kavart, és végül egy kormányülésen, Medgyessy Péter kormányfő javaslatára el is vetették, hiszen Kaderják eltávolításának szándéka annyira átlátszó volt, hogy a kormányoldal nem merte keresztülvinni a törvényhozáson.
MSZP-s körökben a pályázat kiírásának ötletét már "védhető" megoldásnak tartják. Podolák György szocialista honatya például úgy nyilatkozott: elvárják a jelenlegi vezetéstől, hogy felkészültségének megfelelően pályázzon.
Kaderják Péter a Magyar Nemzetnek nyilatkozva közölte: nincs szándékában részt venni a pályázaton, hiszen azzal kimondaná az eljárás jogszerűségét, amelyről koránt sincs meggyőződve. Sőt úgy véli, az eljárás alkotmányossági aggályokat is felvet, ezért még azt sem tartja kizártnak, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök a törvény aláírása előtt kikéri majd az alkotmánybíróság véleményét. Álláspontja szerint a pályázat csupán ürügy az eltávolítására, amelyhez képtelenek voltak szakmai indokokat találni. Emlékeztetett arra, hogy a hivatal beszámolóit az Országgyűlés mindig elfogadta. A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint érzékelt-e bármilyen nyomást az MSZP-hez kötődő lobbicsoportok részéről, közölte: a kormányváltást követően megváltozott az úgynevezett engedélyesek egy részének a "hozzáállása". Róluk elmondta: az energiaszektor azon résztvevői, amelyeknek működését a hivatal szabályozza. - Vagyis a MEH dönt a befektetői és a fogyasztói érdekek érvényesülésének mértékéről - fogalmazott Kaderják Péter.
A Magyar Energia Hivatal körüli történések beleilleszkednek a többi független szervezet vezetői - így Polt Péter legfőbb ügyész, Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke és Járai Zsigmond jegybankelnök - ellen indított támadássorozatba.
A jövőben kétségtelenül tovább nő majd a MEH szerepe, hiszen az idei villamosenergia-piaci nyitást a jövő év januárjától a gázpiac liberalizációja követi. Ezután tehát - főleg az engedélyezések területén - még nagyobb szerepe lesz a hivatalnak, amelynek szakmai függetlensége nagyobb jelentőségű lenne, mint bármikor korábban.
Villányi Károly - Magyar Nemzet