46 milliárd állattartó telepek korszerűsítésére
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elbírálta az Állattartó telepek korszerűsítése III. jogcím keretében megvalósuló beruházásokra benyújtott támogatási kérelmeket: a múlt hónap végéig a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) több mint 46,2 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá 338 beruházás megvalósításához - tájékoztatott az MVH kedden.
Dátum: 2011-04-05 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:48.764418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támogatási, valamint a forráshiány miatti elutasító határozatokat az MVH április közepéig postázza az érintetteknek. A támogatott beruházáshoz kapcsolódó első kifizetési kérelem benyújtását legkésőbb a támogatási határozat kézhezvételétől számított 6 hónap elteltét követően kell beküldeni.
A támogatási határozat kézhezvételétől számított 24 hónapon belül pedig a gazdálkodó köteles a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50 százalékával elszámolni.
A módosított határidő szerint bejelentett közbeszerzési eljárás lefolytatásának kivételével, a gépbeszerzést támogató határozat kézhezvételétől számított 2 éven belül, minden egyéb beruházást 3 éven belül meg kell valósítani. Emellett a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80 százalékát kell teljesíteni.
Amennyiben a fenti rendelkezések valamelyikét a gazdálkodó nem tartja be, az MVH a támogatási határozatot visszavonja, és az igénybevett összeget visszaköveteli - tartalmazza a közlemény.