Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Májusra elkészülhet az adósmentő csomag

Már elkészült az adósmentő csomag nagy része, ám a végleges verzióra májusig várni kell - tudta meg a Magyar Nemzet a kormány és a bankszövetség közötti tárgyalások résztvevőitől. A tervek szerint egy előre meghatározott sávban, valahol százkilencven és kétszáz forint között mozoghatna a svájci frank, ezáltal csökkenne a hitelek árfolyamkockázata.


Dátum: 2011-04-06 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:25:53.812918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pont kerülhet májusban a bajba jutott adósokat megsegítő törvénycsomag végére, bár a bankokkal folytatott tárgyalások nem állnak rosszul - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kormányszóvivő. Nagy Anna azt is elmondta, hogy a kabinet az elmúlt hetekben több szakértői anyagot is megvizsgált, ám ezekről egyelőre nem született döntés. Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója, aki a Magyar Bankszövetség színeiben vesz részt az egyeztetéseken, lapunknak arról beszélt, hogy a tárgyalások már előrehaladott fázisban tartanak, gyakorlatilag kilencven százaléka már kész a csomagnak, ám az életbelépés pontos dátumát még nem lehet tudni.

Bár még vannak vitás kérdések, úgy tűnik, az árfolyam-ingadozás miatti kockázatot mérséklő elképzelésről egyetértenek a pénzintézetek a kormánnyal. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint egy konkrét értéken rögzítené a kabinet a frank árfolyamát a hitelek esetében, de Gyuris Dániel a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy egy árfolyamsávot hoznának létre, amelynek alsó és felső határa közül nem mozdulhat ki a törlesztőrészletek alapjául szolgáló árfolyam, még akkor sem, ha a valós érték átlépi ezeket a szinteket. A sáv alsó határa valahol százkilencven forintnál húzódhat majd, míg a felső limit kétszáz forint körül lehet. Ugyanakkor a szakember megjegyezte, hogy a sáv nem végleges, azt majd a bevezetése idején érvényben lévő árfolyam alapján lehet meghatározni. A három-négy évig tartó program egyébként nem lesz kötelező, mindenki maga dönthet majd arról, hogy szüksége van-e az árfolyam-ingadozás mérséklésére, vagy sem - írja a szerdai Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Kapcsolódó elemek