Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Forintmilliárdok az MTV-nek

Az Országgyűlés kulturális bizottságának kormánypárti többsége szerdán általános vitára alkalmasnak tartotta azt az indítványt, amely szerint a közmédiumok alaptőke-emelésére előirányzott 7,2 milliárd forintból az MTV Rt.-nek 6,3 milliárd forint jutna. A Magyar Rádió mindössze 500 milliót, a Duna TV pedig 400 milliós juttatást kapna.


Dátum: 2003-06-05 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:50.276472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy tűnik, a köztévében tapasztalható törvénytelenségeket Ragáts Imre előléptetésével és több mint hatmilliárdos közpénzzel jutalmazza a kormányoldal, míg a másik kettő közmédium jogkövető magatartását bünteti - mondta a Magyar Nemzetnek Szalai Annamária (Fidesz). A politikus azt javasolja, hogy a Műsor-szolgáltatási Alap normatívája alapján a 7,2 milliárdos keretösszegből 2,2 milliárd a közrádiónak, 1,9 milliárd a Duna TV-nek járjon. A fennmaradó összeget Szalai befagyasztaná, a köztévé csak akkor kaphatná meg, ha átláthatóvá válna gazdálkodása. A politikus utalt az Állami Számvevőszék januári gyorsjelentésére, amelyben a szervezet többek között a helyenként pazarló gazdálkodási gyakorlattal magyarázta, hogy a köztévé a tavalyi évet mintegy tizenhárommilliárd forint hiánnyal zárta.

Az ÁSZ jelentése megerősíti azokat a véleményeket, melyek szerint a köztévének nyújtott eddigi állami támogatásokat mintha feneketlen hordóba öntötték volna - írja a Népszabadság.

A Magyar Nemzet értesülései szerint Pető Iván (SZDSZ) és Kósa Ferenc (MSZP) úgy módosítanák az eredeti elképzelést, hogy a köztévé tőkejuttatásából háromszázmilliót a Duna TV-hez csoportosítanának át.

Tavaly, a második félévben 1,2 milliárd forintos költségmegtakarítást ért el a tévé - mondta Ragáts Imre, a köztévé elnöke. Szavai szerint csak átütemezett köztartozásuk van és 10 milliárdos kötelezettséggel rendelkeznek. A Duna TV-t működtető Hungária Közalapítvány elnöke, Kisfalviné Ortutay Mária elmondta: az ÁSZ szerint a köztévének mintegy 700 millió forint forgótőkére lenne szüksége, és technikai fejlesztésekre további 1,2 milliárd forintot igényelnének. Egyértelmű a kormánypártok politikai támadása, amellyel el kívánják lehetetleníteni a közrádió - mondta el Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. Szavai szerint az ötszázmilliós tőkejuttatás semmire sem elég. Leszögezte: érthetetlen, hogy miközben a rádió gazdálkodása stabil, és egyetlen fillér adósságuk sincs, nem kaphatják meg a működésükhöz elengedhetetlen, előirányzott kétmilliárdos juttatást.

Magyar Nemzet, Népszabadság

Kapcsolódó elemek