Domokos László: Békés megyét kudarcra ítélte a kormány
Domokos László elmondta Békés megye kudarcra van ítélve, mert a szocialista-szabad demokrata megyei vezetés hibájából a térség nem számíthat a nemzeti fejlesztési terv keretében várható uniós támogatásokra. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón kifejtette, számítások szerint 2004 és 2006 között 1100-1600 milliárd forint támogatás érkezhet Brüsszelből a nemzeti fejlesztési terv keretében Magyarországra, s e források huszadrésze, vagyis 50-80 milliárd forint járna Békés megyének.
Dátum: 2003-06-05 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:51.475905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei Fidesz-elnök azonban elmondta, hogy a Békés megye kitörési pontjait jelentő programokat kihagyták a fejlesztési tervből, így nem szerepel például a 44-es főút Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá való átépítése, de hiányoznak a békéscsabai repülőtér fejlesztésének tervei is. Domokos László, aki az előző ciklusban irányította a megyei közgyűlést azt is hangsúlyozta, hogy, a hátrányos helyzetben élő megyei polgárok arra számítottak, hogy az uniós források segítségével megállítható a megye leszakadása, ám "mostanra kiderült, hogy a koalíciós pártok megyei vezetői nem lobbiztak a térség érdekében". A képviselő szerint a kormány által szerdán bejelentett takarékossági program azt jelzi, az elmaradó uniós támogatásokon kívül kormányzati forrásokra sem számíthat a megye, s félő, hogy az előző ciklusban a Széchenyi plusz keretében elhatározott fejlesztések is lelassulnak vagy elmaradnak.
MTI - fidesz.hu