A japán baleset hatása az európai energiapolitikára
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megvitatta a japán nukleáris baleset következményeiből fakadó tanulságokat. Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője írásbeli nyilatkozatában üdvözölte a Bizottság gyors reakcióját, és a megfontolt intézkedések szükségességére hívta fel a figyelmet - írja közleményében az Eurpai Néppárt magyar képviselcsoportja.
Dátum: 2011-04-07 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:15.806716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A japán tapasztalatok hatására várhatóan több ország is újragondolja a nukleáris energiával kapcsolatos stratégiáját. Németország már konkrét lépéseket tett, és három hónapra leállította az 1980 előtt épült nukleáris erőműveit. Amennyiben a japán történések eredményeképpen Európa-szerte több tagállam is újragondolja nukleáris energia stratégiáját, az jelentős befolyással lehet az európai energiapiacokra, hiszen a nukleáris erőművek áramtermelését más forrásokból kell helyettesíteni.
Gyürk András szerint a jelenlegi helyzetben a hirtelen intézkedések ugyanolyan káros következményekkel járhatnak, mint egy esetleges katasztrófa. Ehelyett az egyes forgatókönyvek hatásainak megfontolt számbavétele a legcélravezetőbb. Így kerülhető csak el, hogy az említett németországi intézkedések következményeihez hasonlóan a villamosenergia-árak megemelkedjenek, illetve hogy a normális körülmények között áramexportáló tagállamok is ellátásbiztonsági kihívásokkal szembesüljenek - emelte ki a fideszes EP-képviselő.
A néppárti politikus szerint Európának hideg fejjel végig kell gondolnia, hogy milyen hatással lenne az energiapiacra a nukleáris energia stratégia újragondolása. Az sem egyértelmű, hogy melyek azok a technológiák, amelyek alkalmasak lehetnének a nukleáris erőművi kapacitások helyettesítésére. Fontos kérdés továbbá, hogy egy esetleges stratégiaváltás milyen hatással lenne a gázpiacokra, a gázellátás biztonságra, illetve az EU szén-dioxid kibocsátás csökkentésére irányuló célkitűzéseire - zárul a közlemény.