Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energiahatékonyság: 22.000 panellakás újulhat meg

Az Új Széchenyi Terv keretében működő Zöld Beruházási Rendszer panelpályázatai során 12,6 milliárd forint felhasználásáról született döntés, mellyel 242 pályázatot támogattak, így 22.580 lakás korszerűsíthető a fővárosban és harmincegy vidéki településen - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Tatabányán, csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-04-07 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:18.621299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik János elmondta: a végéhez közeledik a Környezet és Energia Operatív Program keretében 2010-ben benyújtott épületenergetikai és megújuló energiás pályázatok elbírálása is. Eddig közel 35 milliárd forintos támogatásról született döntés, és április végéig várhatóan további 5 milliárd sorsáról határoznak. A most zajló Construmán kiállító cégek számára a túléléshez szükséges levegőt biztosíthatják a meghozott döntések, hiszen a két pályázati keretben megítélt támogatások a pályázók önerejét is beleszámítva összességében 90-100 milliárd forintos megrendelést adhatnak az építőiparnak - mondta az államtitkár.

Bencsik János elmondta, hogy Komárom-Esztergom megye három városában - Oroszlányon, Tatán és Tatabányán - összesen 426 lakás újulhat meg közel 100 millió forintos támogatás segítségével.

A következő egy esztendőben sorra újulhatnak meg felsőoktatási és közoktatási, valamint egészségügyi és szociális intézmények, melyek fenntartási költsége is csökkenhet az épületkorszerűsítések során - tette hozzá a politikus, példaként említve a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórházát, amely 470 millió forintos támogatásban részesült a meglévő pavilon energiahatékonysági beruházásához. Az államtitkár elmondta: a kormány az energiapolitika eszközeivel is támogatja az egyházak társadalmilag hasznos intézményfenntartói tevékenységét. Huszonhat településen hat felekezet, valósíthat meg energetikai fejlesztéseket 1.7 milliárd forint közösségi támogatás felhasználásával. Bencsik János megjegyezte, hogy a héten, Pannonhalmán találkozott Várszegi Asztrik főapáttal, és tájékozódott a kolostor megújuló energiákra alapozott fejlesztési programjainak állásáról.

Kapcsolódó elemek