Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország kitörési lehetőség előtt áll"

A viszonylag kedvezőtlen világgazdasági növekedési kilátások ellenére Magyarország kitörési lehetőség előtt áll, a Széll Kálmán Tervben rejlő lehetőségeknek köszönhetően - vélik a Buda-Cash Brókerház szakértői.


Dátum: 2011-04-07 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:19.895691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth Gergely elemző a brókerház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány által vázolt reformtervek - annak ellenére, hogy a részletek nem ismertek - erősítették az ország iránti befektetői bizalmat, ami a forint eszközök iránti keresletben is megmutatkozott. Bizakodásra adhat okot az is, hogy a program megvalósításához megvan a politikai többség.

Taracky Andrej deviza üzletág vezető azt fejtegette, hogy a forint árfolyam alakulásában fordulópont volt március 15-én. A szakértő rövid távon további forint erősödésre számít, a következő egy hónapban nem tartja kizártnak a 260 alatti euró árfolyamot.

Kapcsolódó elemek