Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten ülésezik az Arraiolos-csoport

Az uniós gazdasági együttműködésről, a kulturális sokszínűségről, továbbá az EU versenyképességet és foglakoztatást ösztönző stratégiájáról cserélnek eszmét ma és szombaton Budapesten a nyolc tagból álló, úgynevezett Arraiolos-csoport államfői, vendégként részt vesz a találkozón a szlovén elnök is.


Dátum: 2011-04-08 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:29.340135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Arraiolos-csoportot, a "nyolcakat" Ausztria, Finnország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Olaszország és Portugália elnökei alkotják, de Schmitt Pál köztársasági elnök kezdeményezésére ez alkalommal meghívták Szlovénia államfőjét is. A mostani találkozó mindhárom napirendi pontja szorosan kötődik a magyar uniós elnökséghez.

Schmitt Pál házigazdaként és levezető elnökként vesz részt a konzultációkon, amelyeken a három témához kötődően Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára is beszámol a magyar elnökség elképzeléseiről.

Az Arraiolos-csoport nevét arról a portugál városról kapta, ahol az első találkozót tartották 2003-ban, az akkori portugál köztársasági elnök kezdeményezésére. Az eredeti elképzelés szerint a végrehajtói hatalommal nem rendelkező elnökök fórumát kívánták létrehozni. Hat ország vett részt az első találkozón: Portugália, Németország, Lettország, Magyarország, Lengyelország és Finnország; Olaszország és Ausztria később csatlakozott.

Korábban Vajna Márton azt közölte: a Köztársasági Elnöki Hivatal felkérte a Corvinus Egyetemet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, a Budapesti Gazdasági Főiskolát, valamint az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemet, hogy a konferencia témáit a szakirányú tanulmányokat folyatató hallgatóik dolgozzák fel. A három témában a legsikeresebb pályázatot benyújtó egy-egy diák ezt majd a péntek és szombati plenáris üléseken mutathatja be.

A KEH azt ajánlotta fel, hogy a három legjobb pályázatot benyújtó diák egy-egy hónapos gyakorlatot végezhet a Sándor-palotában - tette hozzá. A külügyi hivatalvezető kiemelte: a találkozón az államfők megismerhetik egymás véleményét fontos európai témákban, a megbeszélés lehetőséget ad az információcserére. Hangsúlyozta, hogy a találkozón részt vevő kilenc országból három aktív részese volt a Balti-tengeri stratégiának, Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Németország és Lengyelország pedig a Duna-stratégiában vállal szerepet.

Kapcsolódó elemek