Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elismerő szavakkal méltatta a FAZ az új alaptörvényt

Egy forradalom befejezése címmel a készülő új magyar alkotmányról közölt elemzést pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung.


Dátum: 2011-04-08 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:35.396566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reinhard Olt, a konzervatív német napilap Magyarország-szakértője, az írás bevezetőjében arra mutatott rá, hogy Orbán Viktor szerint az új alkotmány elfogadásával az ország "megújulásának fontos pontjához" ér. Utalt arra, hogy a Parlamentnek még ebben az évben kell elfogadnia az új alaptörvényt, amely a kommunista időkből származó eddigi alkotmányt váltja fel.

Ennek kapcsán emlékeztetett arra: az 1949-es sztálinista alkotmányt az 1989/90-es rendszerváltás során olyan mértékben módosították, hogy az alapul szolgálhatott egy demokratikus rendszerhez, azonban a diktatúra vége óta rendszeresen napirenden volt egy új alkotmánnyal kapcsolatos vita. Eközben - mint hozzátette - szinte valamennyi más volt szocialista országban új alkotmány született.

Olt szerint Magyarországon a két, megközelítően egyformán nagy, egymást megbénító politikai tábor között kialakult patthelyzet a hatályos alkotmányból való kiábránduláshoz vezetett. A cikkíró emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök februárban olyan új alkotmányról beszélt, amely élesen elhatárolódik a magyarságot elnyomó korszaktól, lezárja a múltat, stabil és végleges alapot teremt és ezáltal biztonságot nyújt a jövőre.

Orbán, akinek pártja, a Fidesz a Kereszténydemokrata Néppárttal együtt a Parlamentben több mint kétharmados többséggel rendelkezik, az új alaptörvényben annak a forradalomnak az eredményét látja, amelyről a 2010 tavaszán aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme után beszélt - írta Olt.

A szerző részletesen beszámolt az alkotmánnyal kapcsolatos nemzeti konzultációról, a kiküldött kérdőívekre adott válaszokról, és mindennek kapcsán idézte Orbán Viktort, aki szerint a nemzeti konzultáció sikere alátámasztja, hogy az alkotmány az egész nemzet alkotmánya lesz, mert tükrözi annak akaratát és véleményét.

Továbbá emlékeztetett arra is, hogy a "nemzeti hitvallás" címet viselő bevezetőben hivatkozás történik Istenre, a nemzeti büszkeségre, Szent Istvánra, a Szent Koronára és azokra az elődökre való büszkeségre, akik harcoltak a szabadságért, a függetlenségért és megvédték Európát.

Kapcsolódó elemek