Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös ügyünk a romastratégia sikere

A nemzeti romastratégiák megalkotásának szükségességét és konkrét cselekvési tervek létrehozását hangsúlyozták az V. Európai Roma Platform felszólalói a rendezvény zárónapján tartott pénteki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-04-08 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:38.749675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Andor László felhívta a figyelmet arra, hogy a feladatok meghatározásában és az előmenetel figyelésében kiemelt szerephez jut az Európa 2020 Stratégiának. A foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi összetartozás biztosa négy területet emelt ki: az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és lakhatási viszonyok kérdését. Ezeken a területeken a nemzeti romastratégiákban konkrét cselekvési tervek kellenek- szögezte le. A rendelkezésre álló uniós forrásokról szólva kijelentette, a pénz lényegesen jobb felhasználására van szükség.

Óriási lehetőség

Járóka Lívia leszögezte, az Európai Parlament az elmúlt hat évben négy különböző felszólítást intézett az Európa Tanácshoz és a Bizottsághoz, azért, hogy egységes romastratégia jöjjön létre. Óriási lehetőség, hogy a magyar elnökség vállalta ezt a feladatot - jelentette ki. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy a programot június 24-én a többi tagállam elfogadja.

Ez a stratégia csak akkor lehet sikeres, ha a romák az első pillanattól be vannak vonva ebbe a folyamatba - szögezte le.

Emlékeztetett arra, hogy az európai civil roma szervezetek évek óta kérték a romastratégia megalkotását. A velük való közös szakmai munka eredménye egy olyan erős támogatottságú szakmai dokumentum, ami méltán adhat okot a bizakodásra - fogalmazott. Hozzátette: bízik abban, hogy minél előbb meg lehet majd érezni a változást a romatelepeken.

"Jó irányba indultunk"

Az a lényeg, hogy vágányra állítottuk ezt az ügyet, a jó irányba indultunk el -emelte ki a romastratégia jelentőségét Balog Zoltán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamok saját felelőssége nemzeti romastratégiájuk kidolgozása.

A szociális földprogramról és a szövetkezetekről szólva a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár kiemelte, bízik abban, hogy még idén kiírják az erre vonatkozó pályázatokat.

A gyöngyöspatai és hejőszalontai eseményekkel kapcsolatos újságírói kérdésre leszögezte, hogy létrehoztak egy konfliktuskezelő és megelőző mechanizmust. Szükség esetén a megyei kormánymegbízott a rendőrség, a cigány kisebbségi önkormányzat, mediátorok és a helyi polgármester bevonásával tanácskozhat és dönthet - tette hozzá. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy eljárások indultak olyan személyek ellen, akik félelemkeltő módon léptek fel mások ellen. A magyar kormány nem fogja tűrni, hogy kivegyék az állam kezéből az erőszak monopóliumát - jelentette ki Balog Zoltán.

A politikus úgy fogalmazott, fontos, hogy a diszkrimináció elleni küzdelmet és a gazdasági, szociális intézkedéseket ne állítsuk szembe egymással. A lehetőségek megnyitása gazdasági és szociális kérdés, a lehetőségekhez való hozzáférés a diszkriminációellenes küzdelem része - jegyezte meg.

Kapcsolódó elemek