Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bakondi György: Meg kell előzni a borsodi árvizet

Példaértékűnek nevezte a Borsod megyében zajló védelmi munkákat a Magyar Hírlapnak adott interjúban Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.


Dátum: 2011-04-09 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:40.223987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap szombati számában megjelent interjúban a főigazgató azt mondta: összesen 7,5 milliárd forintért új gátak épülnek, elvégzik a mederkotrást, továbbá kialakítják a régóta ígérgetett, de folyton elfeledett záportározókat.

"Bátran mondható, ez példaértékű beruházás, hiszen nem azt tesszük, amit eddig - vagyis jön az árvíz, mi pedig heroikusan védekezünk, majd helyreállítunk óriási pénzekért -, hanem egyszeri kiadással igyekszünk egyszer s mindenkorra megszüntetni a térség árvízi fenyegetettségét" - fogalmazott.

A főigazgató a Mal Zrt.-vel összefüggésben arról is beszélt, hogy a vállalatnál a száraz technológia mellett bevezetett szigorítások révén ha a cég képes százszázalékos kapacitással termelni, akkor a likviditása is belátható időn belül helyreállhat, azaz rendezni tudja adósságait, és kártérítést is fizethet.

Az iszapkatasztrófát követő újjáépítéssel összefüggésben pedig azt mondta: úgy gondolja, tartani tudják az ütemtervet, és a kormányhatározat által kijelölt időre, június 30-ra át tudják adni az új devecseri és kolontári lakóparkot.

Kapcsolódó elemek