Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas: A vidék a magyarság fennmaradásának záloga

A szaktárca elkészítette és széles körű társadalmi vitára bocsátja a tíz évre szóló Nemzeti vidékstratégiai koncepció tervezetét - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Karcagon, a nagykunsági gazdafórumon.


Dátum: 2011-04-09 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:42.053059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddig hiányzó, átfogó koncepció legfontosabb alapelve, hogy a magyar vidékre szüksége van az országnak, mert ez a magyarság fennmaradásának záloga, és ehhez kell hozzárendelni az eszközöket, megfogalmazni a célokat - mondta el a politikus.

A tervezet kimondja, hogy az országnak egy sokszínű, egészséges élelmiszert előállító, az embereknek megélhetést, foglalkoztatást biztosító mezőgazdaságra van szüksége. Mindezek mellett az agrárium a magyar vidéket egy olyan élhető tájnak őrizze meg, amely már 1100 éve otthona a magyarságnak - hangsúlyozta a miniszter.

Tájékoztatása szerint ehhez összefüggő, integrált vidékpolitika kell, amely támogatja többek között a családi gazdaságokat, a GMO-mentességet, a föld magyar tulajdonban maradását, valamint hozzájárul egy egészséges birtokrendszer kialakulásához.

Fazekas Sándor szólt arról is: fontos célkitűzés, hogy a vidéki népesség helyben maradjon, ott találja meg a boldogulását, ahol a korábbi generációk már eredményesen tudtak gazdálkodni, és maradandót alkotni.

Azt is ösztönözni fogják, hogy növekedjen az agrárágazaton belül a szolidaritás, és azok az ágazati szereplők, akik az élelmiszerlánc egy-egy pontján munkálkodnak, egymás érdekeire figyeljenek oda, és más országok gazdálkodóihoz hasonlóan tartsanak össze - jelezte a miniszter.

Mint fogalmazott, ebbe beletarozik az is, hogy a gazdálkodók "ne hozzák az importtermékeket egymás nyakára". "Az olasz bor például nem jön az országba azt hozzák, (...) mégpedig magyar borászok hozzák a többi borásznak a nyakára", miközben a hazai bortermelők a kormánytól várnak segítséget értékesítési gondjaik megoldására - mondta.

Újságíró kérdésre Fazekas Sándor közölte: a gazdák adminisztrációs terheinek csökkentésében is várható előrelépés, többek között lehetővé teszik, hogy a fejlett számítástechnikai eszközök felhasználásával a gazdálkodók nyomon tudják követni támogatás-igényléseik útját, s így megtakarítható az utánajárás, a hosszas telefonálás vagy levelezés.

Kapcsolódó elemek