Wulff sikeresnek tartja a magyar elnökség tevékenységét
Christian Wulff német köztársasági elnök a magyar belpolitikát érő bírálatokról és Magyarország Európai Unióban játszott szerepéről is beszélt Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Ezt Christian Wulff maga mondta el a dpa német hírügynökségnek szombaton, a nyolc európai államfőt tömörítő Arraiolos-csoport találkozója után.
Dátum: 2011-04-09 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:43.964884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wulff még pénteken találkozott Orbán Viktorral. A megbeszélésről Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője aznap rövid közleményben tett említést. "Természetesen, ahogy barátok közt lenni szokott, bizonyos nyugtalanító dolgokról is beszéltünk a médiatörvénnyel, az adókérdéssel és az alkotmányozási vitával kapcsolatban" - nyilatkozta a dpa-nak Wulff.
"Kívánom, hogy a konzultációk során nagy gondossággal járjanak el - jelentette ki a német elnök. - Mindenekelőtt Magyarország erős európai perspektívájára van szükség. Fontos, hogy Magyarország egy tevékeny Európa-barát szerepet vállaljon." Elvégre a magyar EU- elnökség is "nagyon jól és nagyon sikeresen zajlik". Magyarország és Németország "rendkívüli barátságban és jó kétoldalú viszonyban" áll egymással - hangsúlyozta a német államfő.
Christian Wulff a nyolc tagból álló, úgynevezett Arraiolos-csoport kétnapos tanácskozásán tartózkodik Budapesten. A csoport arról a portugál városról kapta nevét, ahol 2003-ban az első találkozót tartották. Az eredeti elképzelés szerint a végrehajtói hatalommal nem rendelkező elnökök fórumát kívánták létrehozni. A csoportot Ausztria, Finnország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország, Olaszország és Portugália elnökei alkotják, de ez alkalommal meghívták Szlovénia államfőjét is.