Egyelőre nincs döntés a szabad vasárnapról
Még hatástanulmányokra van szükség ahhoz, hogy a kormány dönthessen a kiskereskedelem vasárnapi nyitva tartásáról - mondta Nagy Anna kormányszóvivő vasárnap újságírók kérdésére válaszolva.
Dátum: 2011-04-10 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:47.230647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Számos érv szól amellett, hogy vasárnap zárva legyenek a kiskereskedelmi üzletek, de sok érv szól ellene is - tette hozzá. Harrach Péter szombaton, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselőjével Budapesten tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról.
A KDNP frakcióvezetője szombaton az mondta: folynak az egyeztetések, és a kormány hatástanulmányokat is készít a bevezetéssel összefüggésben. Nagy Anna közlése szerint még nagyon a munka elején tartanak, így nem tudott választ adni arra, hogy mikor várható a kormány döntése ebben az ügyben. A KDNP javaslata szerint évente 12 alkalommal lenne lehetőség az üzleteknek vasárnap is nyitva tartaniuk. Ugyanakkor - emlékeztetett Harrach Péter a törvényjavaslatra - a családi vállalkozások, ahol nincs alkalmazott, nyitva tarthatnának, így versenyhátrányuk csökkenhetne.