Korábban érkeznek a panelpályázatok pénzei
Előrehozzák a panelprogram kifizetéseit, és hamarosan jönnek az 1992 előtt épült családi házak épületenergetikai korszerűsítését támogató pályázatok is - mondta Bencsik János szakállamtitkár a 180 percben.
Dátum: 2011-04-11 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:49.479349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megkezdte a 2008-as panelprogram nyertes pályázatainak kifizetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szerződések szerint csak jövőre kellene utalni a pénzt, de több lakóközösség és vállalkozás nehéz helyzete miatt a kormány úgy döntött, előrehozza a kifizetéseket.
Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: további 23 500 lakás kaphat 40-45 százalékos vissza nem térítendő támogatást az épületenergetikai felújításhoz: szigeteléshez, nyílászárócseréhez és fűtés-korszerűsítéshez. Az idén mintegy 90-100 milliárd forint megrendelést hozhatnak az építőiparnak a már meghirdetett épületenergetikai programok.
Az úgynevezett Zöld Beruházási Programot a széndioxid-kvóta eladásából finanszírozzák, az értékesítésből származó bevételt csak erre lehet majd fordítani. Bencsik János közölte azt is, hogy május végén, június elején teszik közzé azokat a pályázatokat, melyekkel a 1992 előtt épült családi házak épületenergetikai korszerűsítését támogatják.