Megháromszorozódott a gyermekes családok támogatása
Megháromszorozódott a gyermekes családok támogatása 1997 óta, az akkori 141 milliárd forinttal szemben az idén 393 milliárdot fordít a kormány erre a célra - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szociálpolitikai és egészségügyi kabinetjének vezetője szerdai, budapesti tájékoztatóján.
Dátum: 2002-03-13 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:18.121012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő elmondta: a családtámogatási rendszert arra alapozták, hogy a gyermekvállalás ne legyen egyenlő a szegénység vállalásával, és a családokban ne csak az első, hanem a második és a harmadik gyerek is megszülessen.
- Ezért döntöttünk úgy, hogy visszaállítjuk a gyermekek után járó adókedvezményt, amelyet azok a családok tudnak igénybe venni, ahol a szülők dolgoznak - közölte.
Selmeczi Gabriella rámutatott, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény a családok 85 százalékát "éri el". Hozzátette, hogy a családi pótlék újbóli alanyi jogúvá tételével pedig 150 ezerrel nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik után folyósítják az ellátást.
A fideszes politikus fontosnak nevezte a gyermekgondozási díj (gyed) visszaállítását, amely szavai szerint szintén munkához kötött juttatás, mert azok a szülők vehetik igénybe, akik a gyermek születése előtt dolgoztak.
Selmeczi Gabriella szerint fontos eleme a családtámogatási rendszernek a kiegészítő családi pótlék, amely azoknak a családoknak jelent segítséget, ahol a szülők nem tudják igénybe venni az adókedvezményt.
A politikus beszámolt arról, hogy a Fidesz szociálpolitikai és egészségügyi kabinetje a Magyar Kolping Szövetség és a Fidelitas szakértőivel vitatta meg a következő négy évre szóló elképzeléseket. Ezek közül Selmeczi Gabriella kiemelte, hogy a szociálpolitikai támogatást egy gyermek után egy, két gyermek után kettő, három gyermek után pedig hárommillió forintra kívánják emelni, és ugyanennyire növelnék a gyermekek után járó adómentesség határát is.
Horváth István, a Fidelitas szociálpolitikai és egészségügyi kabintejének vezetője úgy vélte: az adókedvezménnyel és az otthonteremtési támogatással ma már a gyermekvállalás nem jelenti a szegénység vállalását is. Hozzátette, az albérletben lakó fiataloknak jelent majd segítséget, ha 2003-tól lakbértámogatást kaphatnak az általuk fizetett összeg negyven százalékáig.