Bodó Sándor és Dombi Imréné indul Püspökladányban
Bodó Sándort, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét indítja a Fidesz-KDNP a püspökladányi időközi országgyűlési képviselő választáson, a polgármester-választáson pedig Dombi Imréné alpolgármester a jelöltjük - jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
Dátum: 2011-04-11 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:51.902106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arnóth Sándor, a Hajdú-Bihar megyei 6. számú, Püspökladány központú egyéni országgyűlési választókerület képviselője, a város polgármestere március 16-án autóbaleset áldozata lett, ezért kell időközi választást tartani.
Kósa Lajos bejelentette azt is, hogy Sárrétudvariban május 8-án tartanak időközi polgármester-választást, a Fidesz-KDNP közös jelöltje Kiss Tibor önkormányzati képviselő, a helyi iskola igazgatóhelyettese lesz. (A település korábbi vezetőjét, Bodó Sándort a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökévé választották, miután a korábbi elnök, Rácz Róbert kormánymegbízott lett.) Kósa Lajos megítélése szerint az elmúlt időszak eredményei alapján jelöltjeik jó eséllyel indulnak a választáson.
Bodó Sándor elmondta: Püspökladány térsége, a Sárrét az egyik leghátrányosabb kistérség, ahol a legtöbben a mezőgazdaságból élnek. A képviselőjelölt a legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést, a közmunkaprogramokba való bekapcsolódást és az intézményhálózat fejlesztését tekinti.
Dombi Imréné a sajtótájékoztatón közölte: Arnóth Sándor örökségét kívánja folytatni a képviselő-testület élén, ami biztosítja Püspökladány további fejlődését.