Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós belügyminiszterek tanácskozása: vita nélkül elfogadott napirendi pontok

Az uniós országok belügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán vita nélkül elfogadott napirendi pontok között szerepelt több olyan magyar kezdeményezés, amely a soros uniós elnökség belügyi területen elért sikereként könyvelhető el.


Dátum: 2011-04-11 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:56.133061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Így elfogadták a huzamos tartózkodói jogállásról szóló irányelv személyi hatályának kiterjesztéséről szóló javaslatot. A kiterjesztés révén hamarosan lehetővé válik a nemzetközi védelemben részesített személyek számára - az unió területén 5 éve jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal azonos feltételek mellett - a huzamos tartózkodói jogállás megszerzése.

Tanácsi következtetéseket fogadtak el a 2007 decemberében megkezdett, tavaly ősszel befejezett építészeti bűnmegelőzési projekt (CPTED) tárgyában. A projektben Írország, Anglia, Skócia, Hollandia, Magyarország, Franciaország, Németország és Szlovákia vett részt és dolgozott ki stratégiákat - abból az alapgondolatból kiindulva, hogy a megfelelő tervezés és az épített környezet célravezető használata csökkenti a bűncselekmények számát.

Szintén dokumentumot hagytak jóvá a belügyminiszterek a nemzetközi vonatkozású sporteseményekkel, különösen labdarúgó-mérkőzésekkel kapcsolatos védelem és biztonság kérdéseiről. A dokumentum összegyűjti az elmúlt évek tapasztalatait, legjobb gyakorlatait, és azokat a tagállamok rendelkezésére bocsátja.

Elfogadták az ülésen az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) idei munkaprogramját. A CEPOL arra törekszik, hogy elmélyítse az uniós ügynökségekkel való együttműködést. Ennek érdekében az Europollal közös roadshow-kat is szervez, csereprogramjaival pedig hozzájárul az európai rendőri kultúra és szakmai továbbképzés fejlesztéséhez.

A magyar EU-elnökség rendészeti munkacsoportja - figyelemmel a kiemelkedő szakmai hagyományokra - munkadossziét nyitott annak érdekében, hogy a rendőrségi szolgálati kutyákat az unión belül összehangoltan, hatékonyabban lehessen alkalmazni. A magyar rendőrkutyás szakmának komoly múltja van, a szakmai sikereket nemzetközi szinten elismerik. Az EU-országok szakértői támogatták a magyar elnökség kezdeményezését, amely rendőrkutyás szakmai hálózat kialakítását célozza. A KYNOPOL nevű hálózat titkársága az Országos Rendőr-főkapitányság oktatási igazgatóságán, Dunakeszin fog működni.

A közös uniós álláspont a későbbiekben sok lehetőséget nyit meg

Közös következtetéseket sikerült megfogalmazniuk az uniós országok belügyminisztereinek az Észak-Afrikából érkező menekültek ügyében - jelentette be hétfőn Luxembourgban Pintér Sándor, az EU soros elnökségét ellátó Magyarország belügyminisztere.

A belügyi tárcavezetők tanácskozásán tartott sajtótájékoztatón Pintér reményének adott hangot, hogy a közös uniós álláspont a későbbiekben "sok lehetőséget nyit meg", és jelentős mértékben előmozdíthatja a menekültkérdés kezelését. "Önkéntes segítségről van szó" - hangsúlyozta a magyar belügyminiszter. Mint mondta, több tagország segítséget kíván nyújtani Máltának, ahol népességarányosan a legsúlyosabb a helyzet. Így például Németország száz, Szlovákia tíz főt hajlandó átvállalni.

A tanácskozást záró sajtótájékoztatón Pintér Sándor elmondta: Maroni az ülésen is hangoztatta elégedetlenségét és fenntartásait, de végül ő maga is elfogadta a közös következtetéseket. Az unió ugyanakkor - közölte a magyar miniszter - tudomásul vette azt, hogy Olaszország fél évre szóló ideiglenes tartózkodási engedéllyel látja el az április 4. előtt az országba érkezett észak-afrikai menekülteket. Ezzel az engedéllyel a schengeni övezeten belül szabadon lehet mozogni. Az április 4. után érkezett menekültek visszafogadását olasz közlés szerint Tunézia vállalta.

A közös következtetésekben a belügyminiszterek hangsúlyozzák, hogy további források előteremtésére van szükség a menekülthelyzet kezeléséhez, és hogy az uniónak, valamint a tagállamoknak is szolidaritást kell mutatniuk a migráció által leginkább érintett országok hatóságaival.

Kapcsolódó elemek