Schmitt: Hazánknak szüksége van az új alaptörvényre
Magyarországnak szüksége van rá, hogy húsz évvel a rendszerváltás után éljen a történelmi lehetőséggel, és a társadalomban érezhető elvárásnak megfelelve megalkossa új alaptörvényét, szinte utolsóként a volt szocialista államok között - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Tekintse meg a Parlament hétfői ülésén készült képeket itt!
Dátum: 2011-04-11 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:26:57.376513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő sajnálatosnak tartja, hogy a képviselők közül néhányan távol maradtak az alkotmányozás folyamatától, és a Parlament falain kívülről akarják megmondani, hogy mit szeretnének látni a készülő alaptörvényben. Hozzátette: nagyon reméli, hogy a részleteket szabályozó sarkalatos törvényeknek már minden képviselő társalkotója lesz, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövő nemzedékek sorsát meghatározó keret megteljen igazi tartalommal.
Hiszen bármekkora is egy kormánypárti többség, az előkészítő vitákban minden érv, minden hozzászólás egyenértékű, minden jó gondolat a közös építmény sarokkövévé válhat - tette hozzá. Véleménye szerint az alaptörvény tervezete a magyar emberek elvárásainak megfelelően határozza meg a jogrendszer alapját.
Egyszerre nemzeti és európai, jogot és felelősséget állapít meg, összefogja a nemzetet, meghatározza az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitika pilléreit - jelentette ki. Kiemelte: megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a szöveg része lett a család és a házasság intézményének védelme, hogy hangsúlyt kapott az egészséges környezet és a fenntartható fejlődés iránti közös felelősség. A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra: az új alaptörvény azt fejezi majd ki, hogy mindenki számít.
Szerinte természetes, hogy a magyar embert elsősorban az érdekli az alaptörvénnyel kapcsolatban is, hogy az vajon garantálja-e számára a rendet, a méltóságot, a szabadságjogainak gyakorlását, lesz-e ezen elvekből következően munkája, biztonságban érzi-e magát, meg tudja-e védeni a családját, biztosítani tudja-e a saját és gyermekei jövőjét, erkölcsös közéletben és hivatalokban tudja-e intézni ügyes-bajos dolgait, vajon kapnak-e megfelelő védelmet a nők, az idősek és a fogyatékossággal élők.
Kijelentette: az alaptörvényt is olyannak szeretnék az emberek, amely ugyanezeket a hangsúlyokat tartalmazza, és hozzásegít a sikeresebb, boldogabb élethez. Schmitt Pál beszédének végén megköszönte azoknak a képviselőknek a munkáját, akik az alkotmánytervezet vitájában részt vettek, valamint megköszönte minden magyar embernek a "felelősségteljes gondolkodást", akik kinyilvánították véleményüket a készülő alaptörvényről.