Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyűjtés: adakozás az államadósság ellen

Kezdeményezésével adakozásra szeretné kérni a tehetősebb embereket Rédly Elemér plébános. A Győri Hittudományi Főiskola tanára februárban ajánlott fel egymillió forintot az államadósság csökkentésére. Az elmúlt hetekben a kormány is a kezdeményezés mögé állt.


Dátum: 2011-04-12 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:04.078897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rédly Elemér plébános a kezdeményezésével adakozásra szeretné kérni a tehetősebb embereket. A Győri Hittudományi Főiskola tanára februárban ajánlott fel egymillió forintot az államadósság csökkentésére.

A plébános az MTV Ma Reggel című műsorában elmondta: a miniszterelnök egyik februári beszéde után határozta el, hogy felajánlást tesz. Hozzátette: ismeri a kezdeményezést ért kritikákat, de egyetért azzal a véleménnyel, mely szerint az államadósság az ország legnagyobb problémája. Elismerte, az emberek nem szívesen fizetnek a mások által okozott károkért, de hangsúlyozta: "mindannyiunk érdeke, hogy kikerüljünk az adósságcsapdából."

A plébános kérdésre válaszolva elismerte: az ő egymillió forintja nem jelent sokat a több mint kétezermilliárdos államadóssággal szemben. Adakozáskor azonban mindenkinek a lelkülete megváltozik - tette hozzá a Ma Reggel című műsorban.

A kormány április 6-i ülésén döntött arról, hogy Rédly Elemér kezdeményezése mellé állva létrehozta az "Összefogás az államadósság ellen" nevet viselő alapot.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kabinet ülése után közölte: az alapot 1 millió forint induló tőkével a győri katolikus plébános indítja. Az alapba befizethetnek azok a vállalatok és magánszemélyek is, akik fontosnak tartják az álladósság elleni harcot, és úgy gondolják, hogy saját forrásaikkal is hozzájárulnak ehhez. Az alapba befizetett összegek teljes egészében a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba kerülnek.

A kormány arra kérte fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy olyan törvénymódosításokra tegyen javaslatot, amelyek lehetővé teszik: a befizető magánszemélyek és vállalatok a személyi jövedelemadójukból, illetve a társasági adóalapjukból írhassák le majd a befizetett összeg egy bizonyos hányadát.

Kapcsolódó elemek