A miniszterelnök asztalán a Balsai-bizottság jelentése
Befejezte a 2006. őszi eseményekkel foglalkozó vizsgálatát Balsai István (Fidesz) miniszterelnöki megbízott szakértői munkacsoportja, és a 150 oldalas jelentésüket a napokban átadták Orbán Viktor kormányfőnek - olvasható a keddi Magyar Nemzetben. Orbán Viktor kormányfő az alkotmányozás lezárultával tekinti át Balsai István (Fidesz) miniszterelnöki megbízott szakértői csoportjának a 2006. őszi események vizsgálatával kapcsolatos jelentését - tájékoztatta az MTI-t Szijjártó Péter.
Dátum: 2011-04-12 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:04.772253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap úgy tudja: a jelentés szerint a közterületen elfogott civilek elleni eljárások törvényes alapjai aggályosak voltak. A bíróságok 147 embert úgy helyeztek előzetes letartóztatásba, hogy közülük másodfokon 144 esetben meg kellett szüntetni a kényszerintézkedést. A jelentés felveti az akkori politikai és rendőri vezetés büntetőjogi felelősségét is.
A Magyar Nemzet információi szerint a dokumentum több mint egy tucat olyan bűncselekményt sorol fel, amelyet az egyes hatóságok vezetői és beosztottai elkövethettek 2006 őszén. Ezek közé tartozik az elöljárói gondoskodás, illetve elöljárói intézkedés elmulasztása, a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, a kényszervallatás, a hamis tanúzás, a lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, a közérdekű adattal visszaélés, a segítségnyújtás elmulasztása, a jogellenes fogva tartás és a hamis vád bűncselekménye - áll a cikkben.
Szijjártó: Az alkotmányozás végeztével tekinti át a kormányfő a Balsai-jelentést
Orbán Viktor kormányfő az alkotmányozás lezárultával tekinti át Balsai István (Fidesz) miniszterelnöki megbízott szakértői csoportjának a 2006. őszi események vizsgálatával kapcsolatos jelentését. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTI érdeklődésére azt mondta: "Balsai István egy alapos munkára kapott megbízást. A politikus jelentése már a miniszterelnöknél van, aki az alkotmányozási folyamat végén azonnal hozzákezd annak áttanulmányozásához".