Közbeszerzések 82,6 milliárdért
Tavaly az egy évvel korábbit közel 30 százalékkal meghaladó értékben bonyolítottak le közbeszerzést keretszerződések alapján. Mivel a kiemelt termékekre vonatkozó szabályozás már nincs összhangban a mai elvárásokkal, az állami normatívák módosítását s a termékkörök újragondolását szorgalmazzák.
Dátum: 2003-06-05 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:55.334374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A központosított közbeszerzés keretszerződéseinek alapján lebonyolított forgalom értéke tavaly elérte a 82,6 milliárd forintot - derül ki a Közbeszerzések Tanácsának (KT) az elmúlt évről az Országgyűlésnek készített beszámolójából. Ez a megelőző évi 58,5 milliárd forintos értéket mintegy 29 százalékkal haladta meg, és a közbeszerzések összértékének 10,3 százalékát képviselte.
A legnagyobb forgalom - a korábbi évekhez hasonlóan - tavaly is az informatikai beszerzések területén volt (a teljes érték csaknem 60 százaléka), jóllehet dinamikája mérséklődött. A forgalom két termékcsoportot kivéve (üzemanyag és papíráruk) minden kategóriában nőtt. Továbbra is jelentős hányadot képvisel a központosított közbeszerzésekben a gépjármű és - aránycsökkenése ellenére is - az üzemanyag-beszerzés.
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó és az ehhez önként csatlakozó szervezeteknek az állami normatívákban meghatározott kiemelt termékekkel való folyamatos ellátásának biztosítása a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának (MKGI) a feladata. Tavaly a csatlakozók száma 450 volt (25 százalékuk önkormányzat), elsősorban a távközlés, az informatika és a gépjárműbeszerzések terén.
Az MKGI tapasztalatai szerint a központosított közbeszerzések során problémát okoz, hogy az előzetes igényfelmérésekre a szervezetek nem jelzik beszerzési szándékukat, vagy éppen ellenkezőleg, olyan bejelentések érkeznek, amelyek később realizálódnak megrendelésekben. További gondot jelent az év közben történő előirányzat-megállapítás, illetve -átcsoportosítás is, amely előre nem kalkulált volumenekkel terheli a keretszerződéseket.
Az MKGI szerint az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 2000. évi kományhatározatban foglaltak már nincsenek összhangban a mai elvárásokkal. Ezért az állami normatívák módosítását, s a termékkörök újragondolását szorgalmazzák. (MK)
Forrás: Világgazdaság, 2003. június 5.