Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kötelező lesz az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása

Már zajlik a közoktatási törvény kodifikációja, de még vannak vitás kérdések, amelyekről a jövő héten a kormány dönt - nyilatkozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.


Dátum: 2011-04-13 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:21.610151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gloviczki Zoltán közölte: eldőlt, hogy a törvényjavaslat több ponton is változik az eredeti koncepcióhoz képest. Tájékoztatása szerint a tervezet azt tartalmazza, hogy minden hétéves gyerek megkezdheti majd az első osztályt, de fejlettségi szint szerint három különböző osztálytípusban: a sajátos nevelési igényűek gyógypedagógiai osztályban, a leszakadt, nem iskolaérett gyerekek kis létszámú osztályban, míg a többiek normál osztályban. Lehetővé tennék azt is, hogy a szakemberek a leszakadt gyereket az első évfolyam megismétlésére kötelezzék.

Lesznek alapismeretek, amelyekkel kiegészül az iskolai tananyag: kötelező lesz például alapvető pénzügyi ismereteket, az egészséges életmód kialakítását és a közúti közlekedés szabályait tanítani. A helyettes államtitkár kitért arra: változás az is, hogy mégis kötelező maradna a történelem és a matematika érettségi a szakközépiskolákban.

Az Index úgy tudja: több ponton enyhültek a készülő új közoktatási törvény szabályai, de számos kérdésben még nincs egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Nemzetgazdasági Minisztérium között. Egy a hírportál birtokába került kormányzati előterjesztés szerint várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány az átdolgozott, majdnem végleges koncepciót. A munkaanyagba már beépítették azt a mintegy 500 javaslatot és véleményt, amely a társadalmi egyeztetés során érkezett.

A dokumentum hároméves kortól kötelező óvodát, tizenhat éves korig tartó tankötelezettséget, szigorúbb fegyelmi eljárásokat, 50 órás közösségi szolgálatot, és nem hat, csak öt tantárgyból kötelező érettségit tartalmaz - olvasható az index.hu-n.

Kapcsolódó elemek