Nyugtassa meg Medgyessy az embereket
Az elmúlt egy év során már megtanultuk, hogy mindig a fordítottja következik be annak, mint amit a kormány mond. A Medgyessy-csomag is a "fordított beszéd" a bizonyítéka - jelentette ki Áder János csütörtöki, Tállai Andrással közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Cikkünkből a sajtótájékoztató rövidített változata hangfájlban is letölthető.
Dátum: 2003-06-05 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:56.113856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy egy hónappal ezelőtt Medgyessy Péter átalakította kormányát. Egy döntésről azonban a kormányfő nem számolt be a közvéleménynek, mégpedig arról, hogy László Csaba pénzügyminisztert címzetes miniszterré fokozta le, és ő maga vette át a pénzügypolitika irányítását. Ennek eredménye lett a tegnap bejelentett Medgyessy-csomag.
Fordított beszéd
Ezt megelőzően a kormány gazdasági területen érdekelt tagjai össze-vissza beszéltek, és mindenütt azt hangoztatták, hogy jó irányba halad az ország, nincs baj, nincs szükség költségvetési kiigazításokra. László Csaba egy héttel ezelőtt kedvező gazdasági adatokról beszélt és arról, hogy nincs szükség megszorító intézkedésekre.
- Ismét a "fordított beszéd" következett be. Ez történt akkor is, amikor a szocialisták több pénzt ígértek az önkormányzatoknak - amihez képest még Demszky Gábor megfogalmazása szerint is fekete év köszöntött az önkormányzatokra. Azt mondták, nem lesz gázáremelés - amihez képest az infláció háromszorosával lett drágább a gáz. Azt mondták, hogy több pénzt az embereknek - ehhez képest mindenkinek meg kell szorítani a nadrágszíját - fogalmazott Áder János.
A kormány hallgat a döntés negatív hatásairól
Tállai András, a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja kijelentette: az elmúlt év kormányzati tétlensége és felelőtlensége vezetett a tegnap napvilágot látott drasztikus lépéshez, vagyis a költségvetés módosításához és a forint árfolyamának sáveltolásához.
A környező országokban mindenütt növekedett a gazdaság, csak Magyarországon nem. Medgyessy Péter nem mérte fel, vagy nem vette komolyan az előjeleket. Az elmúlt egy évben nem születtek gazdaságösztönző döntések, lefejezték az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját - mutatott rá a volt pénzügyminisztériumi államtitkár.
Az elemzők érthetetlennek és minősíthetetlennek tartják a kormány tegnapi döntését, amellyel beavatkozott az árfolyam-politikába. Már eddig is erősen gyengült a forint, ezért nem értik, hogy miért kellett még tovább gyengíteni. Erre a rendszerváltozás óta nem volt példa - mondta Tállai András.
A gazdaság szereplői sem örvendeznek a tegnapi döntésnek, amely szerintük egy évet késett, így nem éri el célját. Éppen ezért nem is tudják elfogadni a sáveltolást.
A sáveltolást az tette lehetővé - mutatott rá a politikus -, hogy a parlament szocialista-szabad demokrata többsége elfogadta azt a törvénymódosítást, amely Európában egyedülálló módon, szabad kezet ad a kormánynak az árfolyam-politikába való beavatkozásra.
- Ennek a jól bevált bokrosi, kádári gyakorlatnak tegnap meg is lett a következménye - mondta Tállai András.
A politikus hangsúlyozta: a kormány által elérni kívánt célokat - exportösztönzés, a versenyképesség javítása - közvetett eszközökkel is el lehetett volna érni.
- A kormány nem beszélt a döntés negatív hatásairól. Nem mondták el, hogy a gyenge forint drágítja az importot, így növekszik az infláció. Nem beszéltek arról, hogy emelkedni fog az energiahordozók ára, és hogy ez milyen hatással lesz az inflációra - mondta Tállai András.
A képviselő utalt Járai Zsigmond jegybankelnök egy korábbi nyilatkozatára, amelyben az inflációs célokat az euró 250 forintos árfolyamán látja teljesíthetőnek.
- Ma reggel 268 forintba került egy euró - hangsúlyozta Tállai András.
A Fidesz országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy ha a forint gyengül, az inflációs célok teljesítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank közbeavatkozik. Ez azt jelenti, hogy felfelé módosítja a kamatokat, ami drágítja a beruházási hiteleket, emelkedni fognak a kereskedelmi bankok és a személyi hitelek kamatai, végső soron nő az infláció.
Olajjal olt tüzet a kormány
- A kormány nem számolt az árfolyam-módosítás következményeivel - jelentette ki Tállai András.
Azok a hazai kis- és középvállalkozások, amelyek nem a külföldi piacokra dolgoznak, rosszabb helyzetbe kerülnek, ugyanis drágul az import, ezáltal növekednek a költségeik - mutatott rá a politikus.
- Mindez azonban nem lezárt folyamat, a neheze még csak ezután jön - hangsúlyozta a volt államtitkár.
A Fidesz úgy ítéli meg, hogy a kormány tegnapi döntése csak látszat-, illetve pótcselekvés, hiszen a költségvetési megszorítások révén megspórolt milliárdokat a sávmódosítás miatt megemelkedő kamatterhek el is viszik - mondta Tállai András.
- Egy év eltelt. Ezalatt az egy év alatt a kormány tagjai nem beszéltek őszintén. Ennek most itt az ideje - fogalmazott a politikus. - Szakmailag megalapozatlan a kabinet "tűzoltó" döntése. A baj csak az, hogy a kormány nem vízzel olt, hanem inkább benzinnel vagy olajjal - tette hozzá.
Utántöltős Gripenekkel és luxusautókkal takarékoskodnak
Áder János utalt a pénzügyminiszter szerdai "pökhendi" nyilatkozatára, amely szerint "a kormány a kiszámíthatóság, a fejlődés és a takarékosság - amit röviden "KFT"-nek is nevezhetünk - jegyében hozta meg a szerdai döntést".
- Hol van a kiszámíthatóság, amikor még a döntést megelőző nap is a kedvező adatokról beszéltek? Hol van a fejlődés, amikor a döntés legalább 75, becslések szerint inkább 100 milliárd forintot vesz el az emberektől? Hol van a takarékosság, amikor korábban súlyos milliárdokat pocsékoltak el például a Gripen vadászrepülőkre, a kormányzati luxusautókra vagy az európai uniós kampányra? - tette fel a kérdéseket a Fidesz frakcióvezetője.
- Takarékoskodni korábban kellett volna - jelentette ki Áder János.
Medgyessy Péter adjon megnyugtató választ a kérdésekre
A mai Világgazdaság bemutatja, hogy mely minisztériumoktól mennyi pénzt von el a kormány döntése. Kerekített számokkal élve a Belügyminisztérium 25,5, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 8,5, az Oktatási Minisztérium 10,5, az egészségügyi minisztérium 9,5 milliárd forinttal kevesebbel gazdálkodhat.
Ezért azt várjuk - mondta Áder János -, hogy Medgyessy Péter személyesen, ne pedig magyar hangjai, Gál J. Zoltán és László Csaba által válaszoljon kérdéseinkre.
- Medgyessy Péter nyugtassa meg az önkormányzatokat, hogy nem lesz több elvonás, nem kényszerülnek újabb óvoda- és iskolabezárásokra. Nyugtassa meg a pedagógusokat, hogy nem lesz több elbocsátás. Nyugtassa meg a rendőröket, hogy a megszorítás nem érinti a Lamperth Mónika belügyminiszter asszony által május 30-án megígért kiemelt fizetésemelést. Nyugtassa meg a százezer nővért, hogy megkapják a nekik megígért hűségpénzt. Medgyessy Péter nyugtassa meg azt a közel kétmillió - egymillió szív- és érrendszeri, valamint 800 ezer csontritkulásos - beteget, akiknek a választási kampányban ingyenes gyógyszert ígért, hogy állja a szavát. Nyugtassa meg a gazdákat, hogy - bár emelkednek a költségeik - a kormány mindent megtesz azért, versenyképességük ne romoljon tovább. Nyugtassa meg a sertéstenyésztőket, hogy kifizetik számukra a 280 forintos kilogrammonkénti felvásárlási árat, amelyet megígértek. Ez egyébként még nem történt meg, továbbra is 170 forint a felvásárlási ár. Medgyessy Péter nyugtassa meg a tejtermelőket, hogy megoldja a tejválságot. Nyugtassa meg a polgárokat, hogy nem lesz újabb gázáremelés. Nyugtassa meg az autósokat, hogy nem fogják leállítani az autópálya-építéseket. Nyugtassa meg a köztisztviselőket, hogy a beígért fizetésemelésnek lesz fedezete. Áder János hozzátette: a kérdéseket még hosszan lehetne sorolni.
Románis és Szlovákia is kétszer jobb Magyarországnál
- Ahogy Tállai András is jelezte, a történet még nem ért véget - mondta a politikus.
Rámutatott: gazdaságélénkítő programok hiányában nem számíthatunk gazdasági növekedésre. Magyarország 2,7 százalékos GDP-növekedést ért el, míg a környező országokban - még Romániában és Szlovákiában is - ennek szinte duplája a gazdasági növekedés.
- Ez hat éve nem látott tendencia - hangsúlyozta Áder János.
Riasztó és elgondolkodtató Medgyessy Péter azon nyilatkozata - mondta a frakcióvezető -, hogy 2004 nehezebb lesz, mint az idei év.
- A tegnap meghirdetett Medgyessy-csomag tehát csak az első, továbbiak is várhatók. Ezért a Fidesz elvárja Medgyessy Pétertől, hogy személyesen álljon ki és adjon megnyugtató választ a kérdéseinkre - mondta Áder János.
fidesz.hu