Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Le kell küzdeni a kisvállalkozások piacra jutása előtti akadályokat

A tanácskozás előtt Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára újságíróknak elmondta, hogy az ülésen a kis- és középvállalkozások számára elérhető nem banki finanszírozás lehetőségét járják körbe. Ennek szellemében vitatják meg a kereskedés előtti közbeszerzés lehetőségét a kkv-k számára, a kockázati tőke bevonásának lehetőségét, erősítését.


Dátum: 2011-04-13 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:25.504002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár hangsúlyozta: a banki források kiapadtak Európában, a hitelintézetek a válság kitörését követően óvatosak lettek a kihelyezésnél, így nehezen tudnak forráshoz jutni a vállalkozások.

Cséfalvay Zoltán utalt arra, hogy az Európai Uniónak már van terve a kereskedelem előtti közbeszerzésről, amely pilot projektként (próba fejlesztésként) indulna, és megvitatják hogyan hozhatna ez a lehetőség áttörést a kkv-k finanszírozásában.

Remélhető, hogy olyan ötletek is felmerülnek majd a vitában, amelyek európai szinten alkalmazhatóak lesznek, illetve a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztésében is eredménnyel hasznosíthatóak - tette hozzá Cséfalvay Zoltán.

Rámutatott: le kell küzdeni a kisvállalkozások piacra jutása előtti akadályokat is, bár azt is szem előtt kell tartani, hogy az európai vállalkozások kevésbé kockázatvállalók az amerikai versenytársaikhoz képest, ahol tanulási folyamatként kezelik a "cégbebukást" - mondta az államtitkár.

Antonio Tajani, az EU ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős biztos a tanácskozás előtt hangsúlyozta, hogy a kkv-k versenyképessége szempontjából fontos az innováció, amihez források kellenek, és ezek előteremtésének lehetőségét vitatják meg az informális ülés szerdai fordulóján.

Kapcsolódó elemek