Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segíti a megyei gazdákat a Somogy Megyei Kormányhivatal

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2011. évi igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról tartott közös sajtótájékoztatót Juhász Tibor Somogy megyei kormánymegbízott, Dr. Gombos Sándor az MVH Somogy megyei Kirendeltségének vezetője valamint Fábri Béla, a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője.


Dátum: 2011-04-13 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:28.291701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Április 4-től 21 jogcímre nyújtható be támogatási illetve kifizetési kérelem. Egységes kérelmet az a mezőgazdasági termelő nyújthat be, aki a támogatás alapjául szolgáló terület vonatkozásában jogszerű földhasználónak minősül. Az ügyfél az egységes kérelmét a tárgyév május 15-éig ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton köteles benyújtani, szankció nélkül.

Az egységes kérelem ügyfélkapus azonosítással a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal honlapján (www.mvh.gov.hu) található elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével nyújtható be, amely az MVH honlapján vagy a kormányzati portálon keresztül érhető el. Akik nem rendelkeznek saját ügyfélkapus regisztrációval, ők 2011. április 4-től igénybe vehetik a közreműködő munkatársak segítségét.

Ez Somogy megyében mintegy 7000 mezőgazdasági vállalkozót érint körülbelül 15 milliárd forint értékben. Ebből a legnagyobb részt, mintegy 11 Mrd Forintot az egységes területalapú támogatások képezik. A 2010-es évben az elektronikus úton beadott területalapú támogatások 97 %-ban hibátlan volt, a szakemberek célja azonban a Somogy Megyei Kormányhivatal támogatásával a támogatási összegek teljes értékű lehívása, azaz hogy minden gazda hozzájuthasson a támogatáshoz. Ennek érdekében április 4-től a beadási határidő végéig (május 15-ig), a kérelmek benyújtásában a Somogy Megyei Kormányhivatal mezőgazdasági szakigazgatási szervének 31 falugazdász munkatársa és a Magyar Agrárkamara 11 tanácsadója vesz részt. Mezőgazdasági támogatásokra az idei évben 596 Mrd Ft jut, ez 130 milliárddal több, mint 2010-ben. A felek megállapodása ennek hatékonyabb felhasználását célozza. Ennek érdekében a Somogy Megyei Kormányhivatal egy kérdőívet is összeállított a támogatást igénybe vevő gazdák részére, melynek célja a pályázati rendszer és az abban résztvevő szervek munkájának hatékonyabbá tétele, az állampolgárok jobb tájékoztatása a Kormány céljainak megfelelően.

Kapcsolódó elemek