"Magyarország megújításának feladatait tűztük magunk elé"
A konvergencia és a nemzeti reformprogram középpontjában az államadósság csökkentése áll - hangzott el Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai, a Széll Kálmán Terv lépéseit ismertető, közös sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-04-13 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:33.974069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a nemzetgazdasági tárca vezetőjének arra adott felhatalmazást, hogy komplex megállapodást kössön a banki szektor képviselőivel a jelzáloghitelesek problémáinak megoldása ügyében - folytatta a miniszterelnök szóvivője. Ebben a kérdésben olyan szempontokat kell figyelembe venni, hogy a devizahitelesek törlesztőrészlete kiszámítható legyen. Gondoskodni kell róla, hogy egyetlen család se kerüljön az utcára, valamint arról is, hogy a megállapodásból fakadó terheket a bankszektor, az állam és a szerződő felek közösen viseljék. A megállapodás második eleme, hogy a gazdasági növekedés motorjának számító kkv-szektor számára finanszírozási és fejlődési szempontból a hitelezés újrainduljon - emelte ki Szijjártó.
A kormány kiemelt célként tekint az otthonteremtési programra, ez az egyezség harmadik pontja - húzta alá a miniszterelnök szóvivője. Nemzetgazdasági érdek, hogy a lakosságnak hosszútávú megtakarításai legyenek, ennek érdekében szintén szoros együttműködés szükséges a felek között - jelölte meg a megállapodás negyedik pontjaként Szijjártó Péter.
Tartós strukturális programok
A második Orbán-kormány első lépéssorozatával a tavalyi év második felében konszolidálta Magyarország pénzügyeit; rendkívüli, kreatív, szokatlan és nem ortodox intézkedésekkel - mondta Matolcsy György. Ennek révén a 2010-12 közötti időszakban Magyarországon legalább 1000 milliárd forint rendkívüli válságadót és bankadót fordíthatunk az állam kiadásainak fedezetére, és a nyugdíjrendszer reformjával mintegy 2500 milliárd forinttal vagyunk képesek csökkenteni hazánk államadósságát - fejtette ki a fideszes honatya. Hozzátette: Magyarország megújításának, újjászervezésének feladatait tűzte ki maga elé a kormány, ennek a motorja a Széll Kálmán Terv.
A konvergencia és a nemzeti reformprogram középpontjában az államadósság csökkentése áll - folytatta a politikus. Ezt nem időleges, hanem tartós strukturális programokkal kívánjuk elérni, nem pillanatnyi javulást hozó, hanem valódi, hosszan tartó megtakarításokkal. Ezek lényege, hogy egy olyan hatékonyan működő államot hozzunk létre, amely kisebb költséggel, de jobban működik - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
A kormány a Széll Kálmán Terv részeként szerdán olyan döntéssorozatot hozott, amely megújítja a foglalkoztatáspolitikát és a munkaerőpiacot. Ennek részeként olyan intézkedéseket fog eszközölni, amelyek azt célozzák, hogy segély helyett munkát adjunk mindazoknak, akik képesek és akarnak is dolgozni - hangsúlyozta Matolcsy György. A gazdasági terv azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországon minden munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás csupán 90 napig járhasson. A járandóságok nem ösztönöznek arra, hogy az emberek visszatérjenek a munka világába, ezért ösztönözni kell mindenkit arra, hogy a munkaerőpiacon vagy közmunka keretében megtalálhassa a saját munkalehetőségét. 2014 végéig 300 ezer új, adózó munkahelyet szeretnénk teremteni, ebből 100-150 ezret a közmunka területén - fejtette ki a miniszter.
Reformok minden téren
A nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban Matolcsy György arról beszélt: a korhatár alatti nyugdíjazást Magyarországon olyan rendszerrel kell felváltani, amely a nyugdíjkorhatár alá sorolható személyeket - akár részmunkaidős - munkavállalásra ösztönzi, beleértve a rokkantnyugdíjasokat is.
A közösségi közlekedés megújítása ügyében a nemzetgazdasági miniszter arról beszélt: szerdán megállapodás született a kormányon belül a MÁV strukturális reformját illetően. Ennek értelmében a cég adósságát - mintegy 300 milliárd forintot - átvállalná az állam; cserébe 2012-ben 45 milliárd forinttal, 2013-14-ben pedig 60-60 milliárddal csökkentené az állam a vállalat támogatását.
A felsőoktatás átalakítása kapcsán Matolcsy elmondta, ezt a területet úgy szeretnék megreformálni, hogy a piaci munkaerőigényeket figyelembevevő képzési struktúra alakulhasson ki.
A gyógyszerkassza támogatásáról szólva arról beszélt, az eredetileg kitűzött évenkénti 120 milliárdos megtakarítást szeretnék elérni, hiszen ezt a területet nem csak a pazarlás jellemzi. Az innovativ gyógyszertámogatással voltaképpen egy külföldi gyógyszerimport extraprofitját finanszírozza a magyar állam. Matolcsy György más uniós tagországokat említve példaként mindezt lehetetlen állapotnak nevezte, amit igazságtalan, pazarló működés jellemez.
Az állam és az önkormányzatok reformpolitikája kapcsán a miniszter azt mondta: "az állam megkezdte a fogyókúrát", mivel sikerült véglegesíteni azokat a terveket, amelyek az önkormányzati rendszer hitelfelvételét tartják kordában. Kifejtette: a Széll Kálmán Terv ilyen tekintetben világosan fogalmaz, hiszen az önkormányzatok a jövőben csupán akkor folyamodhatnak hitelfelvételhez, ha azt az állam, a kormányzat jóváhagyja.