Navracsics: Új lépések a számítógépes bűnözés elleni harcban
Lépést kell tartani a technológiai fejlődéssel a számítógépes bűnözés elleni harcban, folyamatosan újabb kihívásokkal kell szembenézni ebben a küzdelemben - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Budapesten.
Dátum: 2011-04-13 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:35.636085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A számítógépes bűnözés elleni harcról szóló miniszteri konferencia sajtótájékoztatóján a miniszterelnök-helyettes, tárcavezető kifejtette: kedden az EU bel- és igazságügyi miniszterei olyan irányelvtervezetről tanácskoztak, amely "felfrissítené" a jelenlegi szabályozást és azt hatékonyabbá tenné.
Pintér Sándor belügyminiszter közölte: az országok közötti jó együttműködés az ilyen jellegű bűncselekmények gyorsabb felderítését teszi lehetővé. Fontos együttműködni a civil szervezetekkel ebben a kérdésben, mivel általában előbb ismerik fel az új módszereket, mint a rendészeti szervek - tette hozzá.