Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pintér véget vetett a hajdúhadházi járőrözésnek

"Bizton mondhatom, hogy ilyen jellegű járőrözés, mondvacsinált törvényesség mögé bújva nem lesz Magyarországon" - mondta a miniszter a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület hajdúhadházi járőrözésével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva.


Dátum: 2011-04-13 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:36.655121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csáfordi Dénes, Hajdúhadház fideszes polgármestere hisztériakeltésnek minősítette a jobbikos egyesület akcióját, amely - mint mondta - nem szolgálja a település érdekeit, sőt a közbiztonságban is új problémákat generál. Szavai szerint a 14 ezres városban, ahol nagyszámú roma lakosság él, kétezren vannak munka nélkül, így elsődleges feladatuknak tekintik a foglalkoztatás bővítését. Csáfordi Dénes a sajtótájékoztatón elismerte, hogy az önkormányzat vendégházát két hétre bérbe adták Rubi Gergely országgyűlési képviselőnek. Utóbbi korábban azt mondta: a járőrözés idején a településre érkező országgyűlési képviselőket, valamint debreceni és hajdú-bihari jobbikos önkormányzati képviselőket helyeznek el a vendégházban.

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a járőrözést Hajdúhadház mellett kiterjesztette a két szomszédos településre, Téglásra és Bocskaikertre is - tudta meg a helyszínen az MTI tudósítója.

Alföldi Lakatos Gábor, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint a Jobbik politikai céljaira használja fel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet. Hozzátette: elégedettek a helyi rendőrség munkájával, szeretnének roma rendőröket is a testületbe, és minél több munkahelyet Hajdúhadházon.

Kapcsolódó elemek