Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több egyetemhez költségvetési felügyelőt rendeltek ki

Két egyetemhez és egy hivatalhoz költségvetési főfelügyelőt, míg három másik egyetemhez és egy intézethez költségvetési felügyelőt rendelt ki azonnali hatállyal a kormány - az erről intézkedő határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.


Dátum: 2011-04-14 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:37.736786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Költségvetési főfelügyelőket rendelt ki a kormány a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához, a Budapesti Corvinus Egyetemhez és a Pécsi Tudományegyetemhez.

Költségvetési felügyelőt kapott a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Károly Róbert Főiskola, a Szolnoki Főiskola, továbbá az Országos Idegtudományi Intézet.

Az államháztartási törvény tavaly augusztustól hatályos módosítása teszi lehetővé a költségvetési főfelügyelők és felügyelők kirendelését. Ilyen felügyelőket kirendelni a központi költségvetési fejezetekhez, a fejezetekhez tartozó költségvetési szervekhez, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz és az elkülönített állami pénzalapokhoz lehet. Ennek célja az intézmény költségvetése és költségvetés-politika összhangjának, illetve a takarékos, szabályszerű működésnek a megteremtése.

Kapcsolódó elemek