Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi: energiapiaci liberalizálás a cél

Az Európai Bizottság azt várja a hét végén tartandó barcelonai EU-csúcstól, hogy megállapodás születik az uniós áram- és földgázpiacoknak az üzleti felhasználókra kiterjedő liberalizálásáról - közölte szerdán a testület elnöke.


Dátum: 2002-03-13 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:20.932016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csúccsal kapcsolatos bizottsági álláspontot ismertető brüsszeli sajtóértekezleten Romano Prodi az energiapiacok megnyitásában való előrelépést nevezte a Barcelonában elérendő egyik legfontosabb célnak. Értésre adta ugyanakkor, hogy a bizottság csak az üzleti felhasználók esetében vár konkrét - határidőkhöz kötött - kötelezettségvállalásokat, a magánfogyasztókra is kiterjedő teljes piacnyitást illetően nem ragaszkodik ugyanehhez. A folyamat további szakaszait azonban ezzel együtt is világosan ki kell jelölni - jelentette ki.

Ha mégsem sikerülne megállapodásra jutni a piacnyitásról, az évi 15 milliárd euróba kerülne az uniónak - figyelmeztetett Prodi.

A pénteken kezdődő másfél napos csúcs központi témája az EU két éve meghirdetett hosszú távú gazdaságfejlesztési és társadalompolitikai programjának, az úgynevezett lisszaboni stratégiának a megvalósulása lesz. A tizenötök a 2000 márciusi lisszaboni csúcson fogadták el azt a programot, amelynek értelmében 2010-re az uniónak a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb gazdasági térségévé kell válnia.

A számos területet átfogó stratégia egyik kulcsfontosságú összetevője az energiapiacok nyitottabbá tétele, idővel teljes liberalizálása. Ettől elsősorban az áram- és gázszolgáltatás díjainak csökkenését, illetve a szolgáltatások minőségének általános javulását várják.

A bizottság még a tavaly márciusban tartott stockholmi csúcs előtt kezdeményezte a folyamat felgyorsítását. Javaslatai szerint az üzleti felhasználók esetében az árampiacokat 2003-ra, a gázpiacokat pedig 2004-re kellene teljesen megnyitni, a magánfogyasztókra is kiterjedő teljes liberalizálásnak pedig 2005-re kellene lezárulnia.

Stockholmban a bizottsági javaslat Franciaország vétója miatt megbukott, és Párizs azóta sem volt hajlandó hozzájárulni a teljes nyitás határidőhöz kötéséhez.

A bizottság az energiapiaci nyitáshoz hasonlóan kiemelt jelentőséget tulajdonít a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos cselekvési terv végrehajtásának - emlékeztetett Prodi. Ezt ugyancsak a lisszaboni stratégia részeként hirdették meg, 2005-ös határidővel, és céljai időarányos eléréséhez az idén is egy sor rendeletet, illetve irányelvet kellene elfogadni. Ez a terv elsősorban a tőke költségének csökkentésére, a pénzügyi szolgáltatások választékának a bővítésére, valamint a nyugdíjalapok hozamának a növelésére irányul.

Az uniós tőkepiacok integrációjának kiteljesítése évi 0,5 százalékot adna hozzá a gazdasági növekedés üteméhez az unióban - állapította meg a bizottsági elnök.

Prodi szerint az állam- és kormányfőknek határozott kötelezettséget kellene vállalniuk aktív foglalkoztatáspolitika folytatására. A tagországoknak arra kell törekedniük, hogy a munkavállalás minden esetben vonzóbb lehetőség legyen, mint a munkanélküli segélyre támaszkodás vagy a nyugdíjba vonulás. Különös figyelmet kell fordítani a nők, a fiatalok és az idősebbek munkaerőpiaci arányának a növelésére - mondta az elnök, aki meggyőződésének adott hangot, hogy 2010-ig a tagországok képesek lesznek 20 millió új munkahelyet teremteni.

Kapcsolódó elemek